Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1922-1923

1923-02-28 / 1922/23. tanév ötödik rendes ülése

41 o gitást. A felügyelettel, illetőleg ellenőrzéssel a legidősebb bennlakó altisztett Kiss Dániel jog- és állam­tud ománykari pedellust, r. o. műszaki altisztet bizta meg, ki ennek folytán minden nap szolgálatot teljesit. Az épületben lakó altisz­tek és szolgák a rektori rendeletét kel­lő tisztelettel vették és készséggel be­tartották, csupán Horváth János II. o. műszaki altiszt szegült ellen, akire a szolgálat f. hó 26.-án került. Ő ugyanis a rendelet dacára sem vett tudomást so­ros szolgálatáról s azt nem is teljesi- tette. Ezek szerint Horváth al­tiszt szembehelyezkedett az egyetem Rec- t órának int ézked és ével, minélf ogva es hű­jében is megfogadott szolgálati engedel­mességet megtagadta, következésképen sú­lyos fegyelmi vétséget követett el. Javasolja ezért elnök, hogy a Tanács nevezett altiszt ellen az egye­tem Rectora tekintélyének megóvása szem­pontjából is a fegyelmi eljárást rendel­je el. Beható eszmecsere után az egyetemi Tanács elnöklő Rector előterjesztésében foglaltakra fi­gyelemmel Horváth János altiszt el­len a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot elrendeli s annak le-

Next

/
Thumbnails
Contents