Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1921-1922
1922-01-25 / 1921/22. tanév ötödik rendes ülése
kezni. Ennek figyelembevételével kereste meg a szóban forgó ügyben egyetemünk Tanácsa nevében a budapesti tudományegyetem Tanácsát, melyre méltán elvárhatta, hogy az emlitett egyetemi Tanács,-mint ilyen-az egyetem keretein belül már udvariassági szempontból is tovább intézkedjék. Épen ezért szokatlan és visszatetsző a budapesti tudományegyetem Rec- torának fentidézett három soros s egyetemünk rektori hivatalához intézett átirata, mellyel a kérdéses ügybén való közreműködést magától amilyen röviden, ugyanolyan határozottsággal elhárítja. A tárgyalás alatt levő ügyben megindult beható eszmecsere után elnöklő Rektor javaslatára az egyetemi Tanács a budapesti kir. magyar Pázmány Péter tudományegyetem Rektorának eljárását s a kérdéses ügynek a maga részéről történt ilyetén elintézését megütközéssel veszi tudomásul s erről őt átiratilag értesiti, mikor is ismételve kéri, hogy a szóban forgó ügyben kelt megkeresésünket érdemleges határozathozatal céljából az • ' - .. elnöklete alatt ólló Tanács elé tér- jeszteni szíveskedjék. IV. 9., 68^/1921-22. R. szám. A pécsi püspöki joglyceum bekapcsolása ügyében előadóul felkért Dr. Vári Rezső