Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1921-1922

1922-06-21 / 1921/22. tanév tizedik rendes ülése

Jelen esetlen ezt Takáts tollnok el­mulasztotta. Köztudomású volt, hogy a Eerencz József tudományegyetemnek Szegedre való leköltözéséve1 egyete­münkön meg kell szervezni a quae3tu~ rát. Hogy erről lakátsnak is tudomása volt, maga is "beismeri. Neki tehát nem & f . évi máreziusi tanácsülést meg­előzőleg kellett volna a quaestori ál­lásnak utána járni, hanem a múlt nyá­ron. Maga is beismeri, hogy az egyete­mi tanács jegyző előtte a következő ki­jelentést tette. " No most már utána kell nézni a budapesti egyetemen, hogy a quSest líránk részére alkalmas munka­erőt nyerjünk meg.” Majd pedig más al­kalommal igy szólt hozzá:' " Kolléga urnák nem volna kedve a quaestorába menni ? M Előadó elismeri, hegy lakáts által a tanács jegyzőnek tulajdonított ki­jelentések nem egyértelműek egy állás felajánlásával, de az is bizonyos, hogy ezekből Tatáts tollnok’megtud­hatta, hogy az egyetem quaestort ke­res, tehát, ha ő igazánsambiczionálta a quaestori állást, akkor kellett vol­na neki a Rektorhoz és a tanácstagok­hoz fordulnia^ nem oedig megvárni azt, hmig egy idegen alkalmazott semmiből megteremti a quaestúrát, ezt több, mint egy félévig kifogástalanul veze­ti és akkor utólag előállni a rekri­mináczióval.

Next

/
Thumbnails
Contents