Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1920-1921

1921-03-04 / 1920/21. tanév negyedik rendes ülése

3., 344 és 354/I9B 0-nil R. szám. Elnöklő Rektor jelenti, nogy egyete­münknek a de breeze ni tudományegyetem által kooperációra történt megnivása ügyében /: III.rendes tanácsülés óta:/ két érdekes momentum merült fel. Az egyik a debreczeni tudományegyetem Tanácsának korábbi megiiivását kiegé- szitő átirata, melyben közli, nogy megnivási mozgalmáíioz Debreczen szab. kir. város, valamint a debreczeni kü­lönböző egynázközségek illetékes szer­vei illetőleg vezetősége csűrt lakó zásu»* kát bejelentették; a másik ugyancsak azon egyetem Tanácsának válaszirata e^etená Tanácsunknak azon átiratára, melyben a szóban forgó kooperációs magiiivásra no zott tanácsi Határozat közöltetett vele. Ezután elnöklő Rek­tor az utóbb einlitett átiratot felol­vasván, kifejezést ad annak, nogy az nagy megértésről és kollegiális sze- retetről tesz tanúbizonyságot, amit debreczeni Hivatalos útja alkalmából az egyetem Tanácsának meg is köszönt. Elnök ezzel kapcsolatban be­jelenti azt is, nogy egyetemi ifjúsá­gunk körében is intenziv mozgalom in­dult meg egyetemünknek jövő elnelye- zése érdekében. Egy ÍZ tagból álló if­júsági küldöttség Szmreceányi György nemzetgyűlési képviselő vezetése alatt folyó évi február nó második fele ben tisztelgett a m.kir.vallás es közok­tatásügyi Miniszter lírnál, T'Tyugatma- gyarország főkoriránybizt osánál, Győr

Next

/
Thumbnails
Contents