Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1919-1920

1920-06-17 / 1919/20. tanév negyedik rendkívüli ülése

sek iratkozhatnak be, előre láthatólag lényegesen meg fog csökkenni. Mindezen körülmények figyelembe vé- telével a jogi kar tanárainak egy részé­ben az a vélemény alakult ki,hogy a jo- * < gi karnak további működése Pozsonyban a magyarság szempontjából többé nem kívá­natos. A jogi kar tagjainak másik része * t ezzel szemben a további ottmaradás mel- 1 lett van. A jogi kar tanárai a kérdés­sel továbbra is foglalkozni fognak és ha megállapodásra jutnak,.karuk jövőjé­re vonatkozólag javaslatukat a tanács elé fogják terjeszteni. Beható eszmecsere után a tanács Polner jelentését a jog-éa t államtudományi kar helyzetéről kö­szönettel tudomásul veszi és az ügy érdemleges tárgyalását a jog-és ál­lamtudományi kar e tárgyban hozandó határozatának beérkeztéig felfüggesz­ti. Sgyben pedig a kérdéses ügy elő­adására már ezúttal dr.Kornis Gyula bolcsészetkari prodékánt küldi ki. 6./ ? 1 nfii .? 1 i1"V !.irr htia+i4^-s-f-a. dr.Vári Rezső bölcsészet,-nyelv-és történettudo­, , , szóval ismerteti mányi kari dekánál a vezetese alatt álló karnak V.~ik rendes üléséből nyert felhatalmazás alapján a VKM.úrhoz inté­ződő felterjesztését, melyben a mai meg­i élhetési viszonyok nyomasztó nehézségére tekintettel az egyetemi tanárok- anyagi helyzetének javítását kéri. dr.Kornis Gyula bölcsészet,-nyelv-és történettudománykari prodékán a szó alat- ti ügyben konkrét javaslat előterjesz­tését ajánlja.

Next

/
Thumbnails
Contents