Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1917-1918
1917-09-15 / 1917/18. tanév első rendes ülése
> jesztést a legnagyobb jóindulattal fogadta s kegyes volt megígérni, hogy a nyár folyamán személyesen a helyszínén tájékozódik az ügy állá, , , sár ól s minden lehetőt megt/sz a két kar felállítása érdekében. Ő Nagy- méltósága először augusztus 7-én szerencséltette egyetemünket látogo.- tásával, megtekintette a jogi kar helyiségeit, a jelenlevő tanárokkal tanácskozott az orvosi és bölcsészeti kar felállításának módjairól, majd augusztus 11-éré újabb értekezletet tűzött ki, melyen dr.Tóth Lajos min.tanácsos ur s a Pozsonyban tartózkodó tanárok is megjelentek. Először dr.Bakay Lajos terjesztette elő az orvosi kar elhelyezésére a a szervezendő tanszékekre vonatkozóan javaslatait, majd dr.Kor- nis Gyula hasonlókápen a bölcsészeti kar személyi, helyi és dologi szükségleteit ismertette. A kérdések tüzetes tárgyalása után gr,Ap- ponyi Albert Ő Excellentiája kijelentette, hogy nincsen akadálya annak, hogy 1918.januáriusában az orvosi és a bölcsészet— nyelv- és történettudományi’' karok megnyíljanak. A szükséges intézkedéseket hajlandó a legrövidebb idő alatt elrendelni