Pécsi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1947-1948

1948. február 25., 1947/48. tanévi hatodik rendes ülése - Jelenlévők felsorolása. - Távollévők felsorolása. - 1. A VKM-től érkezett leiratok: - 2. Rektori átiratok: - 3. Idegen hatóságoktól érkezett iratok: - Gazdasági Hivatal átirata az illetményrendezéssel kapcsolatos adatszolgáltatás tárgyában. - A földművelésügyi miniszter átirata a Mezőgazdasági Iparok Nemzetközi Kongresszusának előkészítése tárgyában. - Az Egyetem Tudományos Egyesületének az Orvosok Szabad Szakszervezetébe való beolvadása.

11 Első alap vizsgálatát a szabályszerű, idő óén azért nem tudta letenni, mert a háború utáni nehéz'viszonyok következ­tében minden anyagi támasz nélkül levő családját /özvegy édes­anyját és orvostanhallgató•becsét/ kellett eltartania, a máso­dik alapvizsgát szabályszerű idöoen peuig súlyos agyhártyagyul­ladásos betegsége miatt nem tehette le. Ezt orvosi bizonyitvany- nyal igazolja. 'Tanulmányai folyamán számos kiváló és kitűnő szor­galmi jegyet igazol. A har folyamodó aziránti ké­relmét, hogy 5 rendes jogi féléve alapján és a'kolozsvári Eerenc Jó­zsef Tudományegyetem Bölcsészet-, ITyelv- és Történettudományi karán szerzett végbizonyitványa alapján III. alapvizsgálatra bocsáttassák és ennek sikere esetén részére a vé bizonyitvány kiadassák, szorgal­mára való tekintettel, kivételes méltányosságból a 8286/1924. VIü . sz. rendelet eroelmeben telj esi- he tőnek találja. 14./ Erisztics Sándor ny.r.tanár, kari kcnyvuúr­vezető, bemutatja az elkészült Szepessy könyvtár jegyzékét és kéri a kar szemináriumainak igazgatóit, bogy a szemináriumokban őrzött és még a könyvtárjegyzékbe fel nem vett könyveket sürgősen bejelenteni szi­ve skeiLjene! . Bejelenti továbbá, hogy a központi könyvtárkatalógus munkál at ai f o ly nak. A kar a bejelentést köszönet-

Next

/
Thumbnails
Contents