Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1944-1945

1944. szeptember 20., 1944/45 tanév első rendes ülése

-13-személyi minősítésére vonatkozólag a következő előterjesztést teszem: Dr. Rézler Gyula 1911-ten Miskolcon született, tanári család­ból származik ás bemutatott okmányai alapján a fennálló törvények ér-V ■ t ■ termében nem tekintendő zsidónak. Középiskolai tanulmányainak: elvég­zése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Kará­ra iratkozott be hallgatónak és ott is szerezte meg középiskolai ta­nári szakképesitését. Utóbb a szegedi m.kir. Ferenc József Tudomány­egyetem Bölcsészeti Karán 1938-ban tett doktorátust. Jog- és állam­­tudományi tanulmányait a kecskeméti Jogakadéraián végezte és államtu­dományi doktorátusát 1942. szeptember 30-án a mi Karunkon szerezte meg. A folyamodó jelenleg a Magyar Ipari Munkatudományi Intézet igaz­*► “i " • -gatója és ebben a minőségben havi 1500.— P biztosított jövedelme van. Dr. Rézler G^ula hosszú évek óta fejlődik közvetlen irányítá­som alatt. 1933-1938-ig az akkori árkorrnánybiztosságon, amelynek al­­elnöke voltam, volt előadóm. 1938-1940-ig a M.kir. Miniszterelnökség gazdaságtanulmányi osztályán, amelynek vezetője voltam, folytatta tu­dományos előadói tevékenységét. A Magyar Ipari Munkatudómányi Intézet­nél is kiváló tevékenységet fejt ki, amelyet mint ennek az intézetnek alelnöke közvetlen figyelemmel kisérhetek. A folyamodó társadalmi ál­lása egyéb vonatkozásban is kifogástalannak minősíthető. Mindezek alapján javasolom, hogy dr. Rézler Gyulát a magántaná­ri képesitő szabályzat értelmében személyi szempontból a képesítésre alkalmasnak tekinteni méltóztassék. Elnöklő dékán előadó előterjesztése után fe ikéri a Kart, bogy a magántanári képesitő szabályzat 8. §-a értelmében mindenekelőtt vi­ta nélkül titkos szavazással határozzon arról, vájjon személyes minő­sült ségénél fogva folyamodót a képesítéshez boosátja-e vagy sem. El­rendeli a titkos szamzást. A titkos szavazás megtörténvén, elnök megállapítja, hogy be­­ads.tott összesen 11 szavazat, melyek mindegyike igen. i

Next

/
Thumbnails
Contents