Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1941-1942

1942. június 19., 1941/42 tanév tizedik rendes ülése

-30-W jo;'tudományi szigorlatán egyhangú kitüntetéssel, a történetin szótöbb­séges kitüntetéssel képesítették. Jogtudományi doktori felavatási ér­tekezését a bíráló szaktanárok dicsérettel fogaclt k el. Tanulmányi évei alatt a folyamodó példás magatart sával tűnt ki. Különösen aint a Foedera­­tio Emericana pécsi nagypriorítusának ifjúsági vezetője szerzett négy ér­demeket a vezetése alatt állott egyetemi ifjúság mind az egyetemi, mind pedig a társadalmi élet terén követendő magatartásának példás kialakítása körül. Különösen a főtárgyakból sok jeles kollokviuma van és szép tudo­mányos tevékenységet fejtett ki a Nemzetközi Jogi és Kisebbségi Intézet­ben. • Az előadottak alapján megállapítható, hogy a folyamodó min­den vonatkozásban megfelel a 11 promotio .sub auspiciis Gübernatőris"-ról szóló, idézett számú rendelet 3. pontjában a sub euspiciis Gübernatoris doktorrá avatásra vonatkozóan megállapított feltételeknek. Ezért tisztelettel javasolom, karunk keresse meg az egye­tem Tanácsát aziránt, hogy tegyen javaslatot a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák Szalmásy Lajos drd. sub auspiciis Gübernatoris történő jogtudományi doktorrá avatásának kieszközlése iránt. Előadó javaslatára a Kar egyhangúlag elhatá­rozza, hogy Szalmásy Lajos jogszigorlónak sub auspiciis Guoernatoris jogtudományi doktorrá avatása iránti folyamodványát meleg pártolás­sal azzal a kéréssel terjeszti a tekintetes Tanács elé, hogy a szükséges lépéseket a val­l lás- és közoktatásügyi miniszter ur Önagymél­­tóeágánál megtenni szíveskedjék. 16./Elnöklő dékán a Kari segélyalapról az alábbi jelentést terjeszti a Ka,r elé: Tekintetes Kari Az 1941-42. tanévi kari segélyalapról tisztelettel az alábbi jelentést terjesztem a tek. Kar elé:

Next

/
Thumbnails
Contents