Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1941-1942
1942. május 19., 1941/42 tanév kilencedik rendes ülése
-29-3v/&(ö ja el, továbbá annals lehetőségét, alakszerűségeit, valamint az világítja meg, hogy az kinek érdekében lehetséges, illetve, hogy mely k a névbecsülő jogai és kötelezettségei, s mi a nevbecsülés jogi természete. A IV. fejezet a névbecsülési fizetés fogalmit, lehetőségeit s azt vázolja, hogy ki lehet i évbecsülő fizető s ez kinek érdekében léphet fel. Ismerteti az alakszerűségeket, valamint a bemutatás és óvás felvételének a névb. fizető és az egyidejűleg jelentkező névbecsülő fizetők jogi helyzetét s önként érthetőleg maginak a névb* fizetés nek jogi természetére vonatkozó elméleteket. A befejezne az eg-nz kérdés súlyáról rövid összefoglalást ad. Ami már most a pályamunka értékét jelenti, annyi kétségtelen, hogy az értekezés az igen terjedelmes joganyagot iparkodik tömören de emellett világosan s különös tekintettel a genfi egységes váltójogban keresztülvitt reformok figyelembe vételével feldolgozni. A dologzat terjedelme azonban lehetetlenné tette, hogy ezt a nagy anyagot a részletekbe való mélyebb behatolás mellett tudja kifejteni ós ezért megelégszik azzal, ha röviden is, de a számba jövő összes vitás kérdéseket megvilágít sa s a problémákkal foglalkozó irók nézeteit ismertesse. Ezt a feladatot sikeresen oltotta eg, de viszont értekezésének egyik nagy hiányossága, hogy saját elgondolásait és önálló állásfoglalását vagy elhallgatja vagy nem eléggé domborítja ki, noha annak, hogy erre is xépes volna, nem egy izben adja bizonyítékát, mert a felhasznált -forrásmunkák- jegyzéke igazolja, hogy a kérdés minden részére nézve igyekezett alapos tájékozódást nyerni, viszont pályamunkája egyik erőssége az, hogy, noha elég szórványosan, a bírói fakorlátra is kitér, mintha csak ösztönszerüleg érezte volna azt, hogy a pályakérdés rejtett célja épen az volt, nogy a bírói gyakorlat a törvény hiányait. nogyan hidalta át adott esetekben, valamint, hogy a pályázó mél— tassa az elmélet eddigi eredményeit. A dolgozat egyébként világosan ven megírva., de nyelvezete ellen több kifogás tehető, egyrészt azért, mert idegen kifejezéseket használ akkor is, mikor me felelő magyar jogi műsző már rendelkezésre állott / pl 4,19,22,23, old./, másrészt pedig több izben nem