Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1940-1941
1941. február 11., 1940/41 tanév hatodik rendes ülése
a három Kar között, a ténylegesen beiratkozott hallgatók létszáma alapján arányosan felosztandó. Az 1940-41.tanév I.felére 65 hittudományi hallgató, 685 joghallgató és 248 orvostanhallgató iratkozott be. A bölcsészkarra esett 2300 P-ből tehát egy hallgató cjuótája: 2.30 P.átlagosan. Ennek következtében karunkra beiratkozott hallgatók tanulmányi segélyezésére 3500 P.forditandó. A segélyek körüli eljárás tekintetében a m.kir.vallás-és közoktatásügyi miniszter ur 91.000/1938.sz.a.kelt rendeletében foglaltak az irányadók azzal,hogy 1. / a rendelkezésre bocsájtott összegből legfeljebb 400 Pengős tanulmányi segélyek adhatók, 2. / a tanulmányi segélyek csak a folyó tanévre szólnak, 3. / az adományozásnál az első féléves egyetemi hallgatók kérvényei is figyelembeveendők, 4. / a tanulmányi segély a közszolgálati alkalmazottak gyermekei közül csak annak adományozható, aki megfelelő tanulmányi eredményt mutat fel, s akiknél a szülők anyagi helyzete is indokolttá teszi a tanulmányi segélyek engedélyezését. A kibocsájtott pályázati hirdetmény alapján összesen 28 kérvény érkezett be. I.és II.évesek. 1. /B esse Zoltán II,é.joghallgató, ref.vallásu, Atyja református lelkész, egy ellátatlan gyermekkel Somogyturon.Két katasztrális hold és 400 négyszögöl területű ingatlan tulajdonosa. Évi javadalma atyjának: 1600 Pengő. Az I.félévben 13 óra főkollégiumból jó kollokviumot és 34 óra "igen szorgalmas jegyet szerzett." Jól érett. 2. /É berhardt László II.f.é.róm.kath.Atyja körorvos egy ellátatlan gyermekkel Jánosházán. Vagyontalan. Havi 300 p jövedelme van. Az I.félévben 5 óra főkollégiumból jól kollokvált.Igen szorgalmas.