Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1940-1941

1941. június 17., 1940/41 tanév tizedik rendes ülése

I 1SQ, —44— foglalásának első napjaiban már egyetemünk felett tornyosultak a veszt­­jósló viharfelhők. Hire járt már akkor bölcsészeti karunk megszüntetése tervének. Karunk az első pillanattól kezdve egyetemünk épségben való fenntartásáért küzdött. Rectorunkkal karöltve megszerveztük a társada­lomban és a törvényhozásban is a megcsonkitás elleni akciót., Nem rajtunk múlt, hogy minden igyekezetünk dacára is a rettegett intézkedés bekövet­kezett és egyetemünk bölcsészeti karát, reméljük rövid időre, elveszített e. Ezzel kapcsolatban egy örvendetes esemény: is ránkvirradt. 1933-ban karunk tanszékeinek száma az általános lecsökkentés következtében 11-ben állapítta­tott mer. Ennek folyományaképpen Mihálffy Ernő ksrtársunknak nyugalombavo­­nulása óta a közgazdaságtani és pénzügytani katedrát sem állott módunkban újból betölteni. A bölcsészeti kar megszűntével kapcsolatban karunk tanszé­­keinek számát a kormányzat 14-ben állapította meg és. igy négy uj tagtársun­kat iktathattuk sorunkba. Betöltésre került a hosszú idő óta üresedésben levő közgazdaságtani és pénzügytani tanszék, valamint a Dambrovszky Imre > kartársunk nyugalombavonulása következtében szeptember elsejétől üresedés­­ben volt közigazgatási*és pénzügyi jogi tanszék is és betöltésre került a karunkon szervezett két uj tanszék, nevezetesen a második jogbölcseleti és társadalomtudomány és társadalomtan tanszéke is. Azon felül a közokta­tásügyi kormányzat teljes jogú tagokként karunkhoz osztotta be a szüne­• teltetett bölcsészet- nyelv-és történettudományi kar három tanárát, aminek következtében karunk 17 tanszékkel Magyarország legnagyobb jog-rés állam­­tudományi karává vált. Ezek az események azután megint tömeg szervezési munkát vontak maguk után. A szüneteltetett bölcsészeti kar helyiségei felosztásra­kerültek a jog-és államtudományi kar és az orvostudományi kar között. A felosztásnál sikerült a jog-és államtudományi kar érdekeit a lehetőség sze­rint kielágiteni. Kaptunk két uj tantermet; az uj professzoroknak remélhető­leg a jövő tanév elejétől fogva rendelkezésre fognak állani az uj szeminá­riumi helyiségek. Sajnos azonban szigorlati termekre való igényünket még mindig nem tudtuk kielégiteni, úgy hogy egyenlőre továbbra is fenn kell tartani azt a megfelelően egyáltalán nem mondható helyzetet, hogy a szigor­latokat és alapvizsgákat a szemináriumok tanári szobáiban, vagy a szeminá­riumok munkatermeiben tartjuk, aminek hátrányos következményei egyrészt az >

Next

/
Thumbnails
Contents