Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1938-1939
1939. április 25., 1938/39 tanév nyolcadik rendes ülése
-7-betelte miatt még jobb bizonyitványu keresztény dunántúli folyamodókat is el kellene utasítani, ami pedig ezekre nézve annál sérelmesebb, mert más,nem dunántúli egyetemeken természetesen éppen a dunántúliakat mellőzik inkább. A Dunántúlnak csak egyetlen jogi főiskolája van, mig más országrészekben a többi egyetem mellett jogi akadémiák is működnek, amelyek fel is vehetik az egyetemre fel nem vetteket. Niylvánvaló tehát, hogy a dunántúli folyamodók helyzete lényegesen hátrányosabb a többiekkel szemben. Mindezeknek a szempontoknak az alapján újból a legmélyebb tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat,hogy kegyeskedjék a felveendők létszámát kérelmünk értelmében megállapítani. A kar előadó javaslatát elfogadta. 10./ Dr. Molnár Kálmán egy.ny.r.tanár Weil Emil doktori elmének és orvosi oklevelének megvonása tárgyában az alábbi javaslatot terjeszti a Kar elé: Tekintetes Jog-és Államtudományi Kar! A Budapesti kir.Honvédtörvényszék HB 315/36-8881V.sz. bizalmas átiratában értesítette egyetemünk Tanácsát, hogy dr. Weil Emil volt egyéves önkéntes, egészségügyi szakaszvesető, polgári egyént, - akit egyetemünk avatott egykor orvostudorává, - a m.kir.legfelsőbb honvédtörvényszék a katonai és polgári büntetőtörvénykönyvbe ütköző külömböző államellenes bűncselekményekért • előbb 3 évi és 6 hónapi, majd további 6 évi és hat hónapi, összesen tehát 10 évi fegyházra Ítélte, mellékbüntetésül 8 évi hivatalvesztést és politikai jogainak ugyanily időtartamra való felfüggesztését, a székesfőváros és Pest vm.területéről való kitiltását, s katonai lefokozását mondotta ki. Rektor Magnificusunk a bizalmas értesítést egyetemünk orvoskarának küldte meg azzal a kérdéssel, hogy a Kar nem óhajt-e ebben a tárgyban valamely intézkedést foganatosítani? Az orvosi kar folyó évi január hó 30.-iki V.rendes ülésében kimondotta, hogy dr. Weil Emilnek az orvosdoktori címtől és az orvosi oklevéltől való megfosztását indokoltnak tartja, de állás—