Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1937-1938

1938. június 21., 1937/38 tanév tizedik rendes ülése

Mo-15-talható egy örvendetes lendület. Ezt a lendületet mutatja dr. Somogyi Ferencz magántanár, dr. Bónis György, dr. Degré Alajos, dr. Murarik Antal, dr. Bartoniek Emma és dr. Váczi Péter értékes kutató tevékenysége. Bartoniek és Váczi az álta­lános történet keretében adnak nagyon figyelembeveendő jogtör­téneti vonatkozású értekezéseket, az előbbiek viszont kizáró­lag a jogtörténet körében jogosítanak fel munkásságukkal a leg­szebb reményekre. Nem feltűnő, ha a szőnyegen forgó tanszék betöltésénél figyelmünket első sorban a sajátlágosan jogtörté­nettel foglalkozók felé fordítjuk. Ha szonban tekintetbe vesz­­szük, hogy közöttük egyedül Somogyi Ferencznek van magántaná­ri képesítése, s ő is csak ezen iskolai évben szerezte karun­kon ezt a grádust, úgy megengedhető, hogy a fiatalok tudomá­nyos működésével ezúttal itt részletesebben ne foglalkozzunk. És erre annál inkább jogosultnak érezzük rragunkat, mert a régi kutatók közül egyedül figyelembevehető érték, Holub József,a jogtörténet területén végzett munkássága alapján immár 15 é­­ve tagja az Akadémia jogi osztályának. Azt mondottuk,hogy Holub J^ózsef a régi kutatók közül ezúttal egyedül vehető figyelembe. Ezzel nem érintettük ebben a csoportban szereplő tudósok értékét, de anélkül,hogy neveiket meg is eralitenők csak jelezzük, hogy ők már tanszé­ken vannak, a mi tanszékünk képviseletére meg nem nyerhetők, s Holub József ezért is egyedül van ezúttal előttünk. Dr. Holub József 1885. április hó 4.-én született Alsókubinban. Elemi és középiskoláit Szekszárdon végezte, e­­gyetemi tanulmányait pedig, mint a Br.Eötvös József Collégium tagja, a budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karán. Kitűnő eredménnyel téve le tanári vizsgálatait, 1908-ban tanári okle­velet nyert a történelemből és a latin nyelv irodaionból. Böl­csészeti szigorlatot 1909-ben tett magyar művelődéstörténetből, oklevéltanból és pedagógiából summa cum laude eredménnyel.

Next

/
Thumbnails
Contents