Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1937-1938
1938. május 9., 1937/38 tanév kilencedik rendkívüli ülése
7 rendes jogi féléve és egy évi összefüggő katonai szolgálata alapján végbizonyitványának kiadását kéri. A katonai igazolvány ne . r 7383/eln.-16-1936.sz. rendelet érteliében lett kiállítva. Pecsét is hiányzik róla. 1931-32. iskolai évben, 18 éves korában iratkozott az egyetemre; a testnevelés és honvédelem: c. kollégiumot 31 éves koráig fel kellett volna vennie, de ne. vette fel. A jog-és államtudományi kar folyamodó aziránti kérelmét, hogy 7 rendes jogi féléve és egy évi öszszefüggő katonai szolgálata alapján részére a végbizonyitvány 8 folyó tanfélév szabályszerű lezárása és befejezése után kiadható legyen, a 410-5/5-1930. sz .Viki.rendelet értelmében csak abban az e— setben tartja teljes!thetőnek,ha egyrészről katonai igazolványát £ 7233/eln.l6.-1936.sz.honvédelmi miniszteri rendeletnek megfelelően az illetékes testnevelési és népgondozó felügyelőség állítja ki és látja el hivatalos pecséttel, másrészről, ha a Honvédelmi ismeretekből, mely tárgyat nem hallgatta le, collokvál. 648/193,7-38.D.sz. Keve karton született Tótsze. t ártonbrn, Zala vm.-ben, 1914.nőve bér li.Rón.ka.th. 7 rendes jogi féléve ás katonai falavatási igazolványa alapján végbizonyítványának kiadását kéri. Katonai felavatási igazolványában nincs feltüntetve, houy miadeaideig katonai szolgálatot még nem teljesített. A jo0-és alle tudó..iá: yi kar folya-