Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1935-1936

1936. május 25., 1935/36 tanév kilencedik rendes ülése

junius havában III, alapvizsgálatra való bocsátását 'kéri. A mérnöki karon közigazga- ' tási jogot, továbbá magánjogot, s kereskedelmi és váltójogot hallga­tott. Igazolja hogy három hónapi katonai szolgálattal, melyet a folyó tanév első felében teljesített, kato­nai szolgálatát még nem absolválta. A bányamérnöki és erdő­­mérnöki főiskola oklevelének birto­kában a jogi tárgyak hallgatása folytán a 8286/1924. sz. rendelet 2. pont IC.bekezdése alapján állandó gyakorlatunk szerint egy félévet, rendszerint beszámítunk. Felova­­tási igazolványa alapján pedig,mint­hogy három hónapos szolgálattal egy évi kötelezettségét még nem teljesí­tette, további félévbe számításra jo­gosult. Folyamodó tehát további egy s zabái y szerű fél é vne k, a VI. fél év ne k lehallgatása, és a III.alapvizsga letétele után absolut or iumot kérhet. Kérelme most az volna, hogy III. alapvizsgát ne c Tv. szabály­zat 6.§-ánok megfelelően a VI.hanem már a V.félév útán tehessen. A kérelem indoka első sor­ban az, hogy a bányahatóságnál esküt tett segélydijos joghallgató, s a III. alapvizsgajzáros határidőben va­ló megszerzése életkérdése. További

Next

/
Thumbnails
Contents