Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1935-1936
1936. március 18., 1935/36 tanév hetedik rendes ülése
pességekkel és tudással nem rendelkező if jók sok-sok eredménytelen kísérlet ut án vég re mégis d ipl omúhoz jutnak, s mm épen ritkán ők nyerik el azokat az állásokat,amiket az arra hivatott és mindenképpe n ni irai más, értéke s i fjck mm tudnak elérni. Ha o jogi diplomát a legtehetségtelenebb és szellemi munkára teljesen képtelen ifjak is megszerzik. Ismerek olyanokat, akik ez alapvizsgákat és szigorlatokat 18-2C alkalommal kísérelték meg. Akik 7-8 éven át megdöbbentő vakmerőséggel ismételgetik vizsgáikat abban az utólag mindig igazolt reménységben, hogy végre a vak szerencse mégis csak olyan kérdésekhez juttatja őket, amelyekre legalább némileg tol ál 5 fe le le teke t adha tna k, am i kor is a tanárok könyörületességs elaltatja súlyos aggályaikat, s a makacsul kísérletezők ismét előbbre jutnak egy alapvizsgái, vagy szigorlati bizonyítvánnyal. A szellemi adottságok teljes elégtelenségét a tanár rendszerint már az alapvizsgálatokon meg tudja állapit ani és pedig a megismételt vizsga után már olyan biztonsággal, cmt jóformán kizárja a tévedést. Hiszen sok vizsgázó a gondolkodás-