Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1933-1934

1933. november 23., 1933/34 tanév harmadik rendes ülése

tel eddig Ilyen jelzéssel kizárólag az e­­gyetem ünnepélyes közgyűléseiről sze­nátusi ügyiratok alapján sajtó alá ren­dezett ünnepi füzetek,mint az egyetem történetének adalékai és kizárólag az . * egyetem tulajdonát képező kiadványok jelenhetnek meg. Az egyetem Tanácsának szeptember hó 27,-én tartott I.rendes ülése úgy határozott,hogy egyetemi ki­adványok alatt az egyetem ünnepélyes közgyűlésein elmondott beszédekről sze­nátusi ügyiratok alapján sajtó alá rende­zett ünnepi füzetek,valamint az ugyan­csak szenátusi ügyiratok alapján össze­állított Almanach értendők.és hogy a tanári karok tagjainak tudományos dol­gozatai kívánságukra csakis a karok neve alatt jelenhetnek meg. Ezt az álláspontot magáévá tette az orvoskar f.évi október hó 20,­­án tartott II,rendes ülésében,azzal, hogy kívánatosnak tartja a kari kiad­ványoknak kölcsönös megküldését. Tisztelettel javasolom,hogy a Tekintetes Kar a Tanács határozatát vegye tudomásul, s helyeselje az orvos­karnak kiegészítő indítványát, a kari kiadványok kicserélése tárgyában. A kar ilyen értelemben határoz.-34-Egyéb tárgy nem lévén elnöklő

Next

/
Thumbnails
Contents