Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1932-1933

1933. március 27., 1932/33 tanév hetedik rendes ülése

sát három évre, vagyis az 1935-36. tanév végéig meghosszabbítani mélt áztassák. Tekintetei arra,hogy dr. Somogyi Ferenc immár három szemeszter óta mű­ködik a kar teljes megelégedésére mint kari,illetve szemináriumi könyvtárnok, s ebben a minőségben szerzett tapasz­talatai alapján a könyvtárak rendben tartása és katalógusainak elkészítése körül igen becses munkásságot fejt ki, tisztelettel javasolom,hogy arra való tekintettel, hogy díjtalan egyetemi gya­kornokká leendő kireveztetése iránt a kar illetékes helyen különben is előter­jesztést tett,kérelmét teljesíteni mél­­táztassák. A kor előadó javaslatát egyhangúlag elfogadta. 7./ Dr. Vasváry Ferenc egy.ny.r. tanár dr.Szél Tivadar magántanári ha­­bílitnt ios kérvénye tárgyában jelenté­sét n következőkben terjeszti elő: Tekintetes Jog-és Államtudományi Kari Szél Tivadar dr. m. ki r. központi statisztikai hivatali miniszteri segéd­­titkár, budape sti / II. Keleti Károly ut­ca 5-7.sz.a./lakás,a Tekintetes Karhoz a*stctisztlka*cimü tárgykörből az egye­temi magántanári képesítés megszerzése iránt folyamodik. Vonatkozással a 307/. D. 1932.-33. sz. a.nagybecsű me ab izásárc, van szerencsém az egyetemi magántere-

Next

/
Thumbnails
Contents