Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1932-1933

1933. január 30., 1932/33 tanév ötödik rendes ülése

szerencsém őrre vonatkozó javaslatomat a köve tkezőkben megtenni: a debre ce ni egye tem e gy átme ne ti re n­­delet kiadását kéri a tekintetben, hogy az újonnan iktatott hallgató,ho ások valamely hit élt érdemlő, életbevágó, ko­moly ok nem forog fenn, legalább két félévet legyen köteles ott hallgatni, ahol beiratkozott. Indokolja pedig ezt a kérését azzal, hogy a debreceni egyetemre felvett hallgatók egy igen tekintélyes része már a következő fél­évben egyetemet változtat és ennek kö­vetkeztében a numerus clausus végrehaj­tása vagy alkalmazása illuzoriussá válik. Azt azonban a debreceni felter­jesztés nem. tartalmazza,hogy a numerus claususra 'vonatkozó, s jelenleg érvény­ben lévő szabályok, kijátszása milyen módon válik lehetővé,jóllehet a kibo­csátani kért rendelet-me gsz öve gézé se e nél kill lehe teils nne k lát szik, mert an­nak okvetlenül hivatkoznia kellene ar­ra,hogy miért forog fenn a tanszabad­ság további korlátozására vonatkozólag újabb intézkedés kibocsátásának szük­ségessége. Ho ugyanis valamennyi főís­­k óla pontos a n be tant ja a n um s ru s cl o - ususra vonatkozó rendele teket,előfor­dulhat ugyan,hogy valamelyik egyetemen több lesz a numerus clausus alá cső hallgató^ száma, de az országos arányt ez nem érinti,már pedig azt semmiféle érdek nem kívánt a,hogy valamelyik egye-

Next

/
Thumbnails
Contents