Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1931-1932

1932. június 16., 1931/32 tanév tizedik rendes ülése

az 1933-34. tanévet már uj hajlékunk­ban fogjuk megkezdhetni. ürömömre szolgál, hogy ennek a tanévnek folyamán nemcsak kifelé, de az egyetem keretén belül is sike­rült karunk súlyát és tekintélyét meg­őriznünk és öregbítenünk. Amiért é­­veken át hiába küzdöttünk, a hóközi avatások lehetőségét újból megterem­tettük és ezenfelül a jogászsegélya­lap szaporítását és megerősítését in­tézményesen lehetővé téve szegény sor­sú hallgatóink boldogulását a lehető­ség hatarai között saját erőnkből biz­tosítottuk. végül örömmel állapíthatom meg azt is, hogy karunk belső élete sem voll siker és orom nélkül, karunk si­kerének, de egyúttal örömének könyve­lem el azt, hogy karunknak egyik tagja irk Albert dr.ur tudományos ér­demeinek elismeréséül az egyik leg­tekintélyesebb hazai Tudományos Tár­saságnak, a üzent istvan Akadémiának tágjává választatott, s ugyanakkor Bozoky uéza dr.-t és a kar dékánját a helybeli kereskedelmi és iparkama­ra közgyűlése levelező tagsággal tün­tette ki. különösen nagy örömére szolgált azonban karunknak, nagy ms­tőrünk, akinek működése az egyetem a- 1 api t ás át ól fogva ennek a karnak min-

Next

/
Thumbnails
Contents