Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1931-1932

1932. május 18., 1931/32 tanév kilencedik rendes ülése

uz- 3 -jeszti a kar elé: Tekintetes Jog-és Államtudományi Kar! Mint a Tekintetes Kar tagjai tudják, mindjárt hivatalbalépésem után megindítottam az akciót, hogy a jog-és államtudományi kar elhe­lyezése a változott gazdasági körül­mények között is uj épületien lehető­vé tétessék. Tudvalevőleg a múlt év augusztusálán lekövetkezett gazdasá­gi krizis megakadályozta, hogy a volt kultuszminiszter ur által tervezett jogi és bölcsészetkari épület a ma­ga teljes egészélen az állam támoga­tásával felépittessék. Minthogy azon­ban Pécs szab.kir.város ekkor már felvette azt a 700.000 pengős köl­csönt, amellyel a tervezett uj épület­nek költségeihez a maga részéről hozzájárulni kivánt, közelfekvőnek látszott a gondolat, hogy ezzel a pénzzel a tervezett épületnek lega­lább a fele, még pedig a jog-és ál­­lamtudományi kari rész épittessék fel. Ennek lehetőségét növelte még az a körülmény is, hogy amikor Mol­nár Kálmán dr. ny.r,tanár dékánsága alatt a jogi és bölcsészetkari épü­letek felemelése először tárgyalás­ra került, a bölcsészet, nyelv,- és történettudományi kar olyértelmü ha­tározatot hozott, amelynek értelmében

Next

/
Thumbnails
Contents