Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1931-1932

1932. január 15., 1931/32 tanév harmadik rendkívüli ülése

- 7 -hozzátartozik azután az önálló kezde­ményezés joga, vagyis hogy a karok a tudományok haladása által a megkívánt követelményekhez minél gyorsabban al­kalmazkodjanak, a haladás útjáról le ne térjenek, sőt önálló kezdeménye­ként működjenek. Az eg^7etemek csalás autonómiájuk teljes érvényesülése mellett tarthat­ják fenn ama jellegüket, mely a nemzet életében, mint nagy eszmék mellett Í kitartó, konzervatív vonás jelentke­zik. A tudományosság szolgálatában az ön­álló kezdeményezés kizárja a kisérle­­tezést, próbálkozást. Az egyetemi auto­nómia a haladásnak organikus irányban I való tartáséval tesz igy eleget a nem­zeted: entar tő érdekeknek. Ami az egyetemi tandijak és mel­lékdíjak, kezelési költségek szedése, felhasználása és elszámolása körül történik, az az egyetemek autonom I igazgatásának körébe, tartozik s azt az egyetemek minden vonatkozásban az érvényben levő törvényes rendelkező­í 1 seknek megfelelő, valamint a vallás- és közoktatásügyi Miniszter által el­ismert jogszokás alapján gyakorolták és gyakorolják.Az egyetemeknek elvi­tat hatatlanul vannak autonom jövedel­meik. Ezek képezik önkormányzati igaz­gatásuk lehetőségének az alapját. Ezen autonom jövedelmeknek maximális hatá­­rait állapították meg eddig is a mi­zésükkel a nemzet szellemi irányi tői­

Next

/
Thumbnails
Contents