Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1930-1931
1930. december 15., 1930/31 tanév negyedik rendes ülése
'03 \ ménytelenek maradtok. Apponyi Albert gróf pedig legutóbb mago is annak az óhaj ónak adott kifejezést, hogy a kar tagjai őt javaslatuk megtételénél mellőzzék. Hint hogy a kor tagjainak nézete a Nobel békedijjal való kitüntetés tárgyában nem változott, viszont azonban Apponyi Albert gróf urnák újabb javaslatba hozása egyrészt céltalannak látszik, másrészt pedig az érdekelt személy kívánságára tekintettel is nehézségbe ütközik,úgy vélem, hogy a leghelyesebb ha a kar tagjai e.zuttal a Nobel békedij odaítélése tárgyában véleményt nem. terjesztenek elő. Javaslatára a kar úgy határoz, hogy a maga részéről nem kíván a jelölésben r észt venni. 12 a./ Elnöklő dékán jelenti, hogy Kaposvár m.város polgármesterét ől 20-238/1930. sz. a. átirat érkezett karunkhoz, melyben orról értesít, hogy egyetemünk jog-és állomtudományi kara és a pécsi egyetemi szent Mór Kollégium részére mensa segély címén különkíilön 432 P.-t utalványozott ki. Tudomásul szolgál azzal, hogy a szabály-14-