Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1929-1930

1929. november 20., 1929/30 tanév harmadik rendes ülése

te Inéban teljesülve tőnek találta, mé­gis azzal a feltétellel, ho a jelen tanfélév befejeztével legalább három tárgyból eredményes kollokviumot iga­zol. 216/1929-30.Dász. Hollóst László született, Pécs, 1905. november hó 27-én, izr.vallásu. oj Deutsche Technische tíohschu­­len eltöltött két féléve és hét ren­des jogi félév alapján végbizonyít­ványának a kiadását kéri. alapvizsgálatait egyhangú és kitűnő eredménnyel tette le. Tanulmányai folyamán számos szorgalmi és kollokviumi jegyet szerzett. ,í Technische Hochschulen hallgatott féléve alatt egy jogi tárgyat is hallgatott. i • * A jo'g-és ,államtudomány i kar folyamo­dó aziránti kérelmét, hogy hét rendes joclés a Deutsche Technische i-ioii se hű­ién 3 rünhben eltölt öt t két fél éve al cp­­ján részére a végbizonyítvány az 1929- 30. tanév i. felének befejeztével és le­zártával kiadható legyen, a 8286/1924. sz.VlÓT. rendelet alapján, miután rokon­­' tárgyat is hallgatott, s tanulmányai folyamán számtalan szorgalmi és kollök v i um i je gy e t s ze rze tt/ 'teljesíthe t one k találta, mégis azzal c feltétellel, hogy a jelen tanfelWö vég énhői ke rés kollokviumot kell felmutatnia.

Next

/
Thumbnails
Contents