Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1928-1929

1929. június 18., 1928/29 tanév tizedik rendes ülése

U=fO-42-670/1928-29.D.sz. Bar rí István született Pécsett, Baranya vm.-ben,1903. november hó 10-én. ev. ref .vallásit. Egy Jogi és négy szabályos műegye­temi féléve alapján szeptemberben I.ala­­vízsgálatra való bocsájtását Kéri. Mie­gyetemi félévei alatt 2 féléven Keresz­tül jogi tárgyakat is hallgatott. ^ jog-és államtudományi Kar folyamodó azU ránti Kérelmét, hogy négy szabályos műe­gyetemi és egy jogi félév& alapján szép-11./ dr. Bozóky Géza egy. ny.r. tember havában I. alapvizsgálatra bocsáj­­tassék a 8286/1924.sz. VKM. rendelet ér­telmében teljesíthetőnek találta, miután műegyetemi félévei alatt a jogi tárgyakkal rokon stúdiumokat is hallgatott. tanár az Igazgató Tanács működéséről az alábbi jelentést terjeszti elő: Tekintetes Jog-és Államtudományi *ar! Hz Igazgató Tanács a folyó tanévben tudomásom szerint egyetlen egy ülést sem tartott s ennélfogva annak mű­ködéséről jelentést tenni nem áll módom­ban. Tudomásom szerint az Igazgató tanács működését a dr. Beck Soma profész­­szor ur által kezdeményezett diáksegélye­zési akció életbeléptetése óta függesz­tette fel, s minthogy abba bele vonva nem vagyok, nem áll módomban arról jelentést tenni. Amennyiben ez az álla­pot a jövőben is fennmaradna, kívánatos-

Next

/
Thumbnails
Contents