Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1928-1929

1929. június 1., 1928/29 tanév hetedik rendkívüli ülése

13-Q> tagjóinak figyelme felém irányul na, úgy ezúttal a re ám való szavazástól elte­kinteni mélt áztassanak. Egészségi állapotom és. tudomá­nyos elfoglaltságom folytán a jövő tan­évben még tartózkodnom kell olyan műnka­­tehernek átvételétől, amilyet a dékáni tiszt betöltése jelentene. Felhasználom ezt az alkalmat annak kijelentésére, hogy nyugodt lel­­. o'c kiismeretem szerint egyéni szempontok­tól vezettetve a Kar érdekeit soha ke­resztezni nem akartam, őszintén sajná­lom, hogy egy esetben a reám gyakorolt rendkívül erős befolyás, egyetemi köz­érdeket állítva előtérbe, alkalmat szol­gáltatott magatartásomnak olyan színben való feltüntetésére, mintha a Kar érde­keivel szemben és a Kar egy nagy rabé - csült, érdemes tagja ellen kívántam vol­na állást foglalni. Meg vagyok győződve, hogy a jövőben az ed­diginél is fokozottadban tudom bennem soha meg nem csökkent kartársi együttér­zésemet a Kar összességével szemben ki­fejezésre juttatni. Fogadja a tekintetes Kar igaz tiszteletem őszinte nyilvánítását, * Ennek megtörténte után elnöklő dékán felolvassa a Szervezeti Szabályzat idevonatkozó §§-aít és a 19,§ 1,bekez­dése alapján elrendeli a titkos szava­zást.-2-Ez megtörténvén, megállapítja,

Next

/
Thumbnails
Contents