Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1926-1927

1927. június 23., 1926/27 tanév tizedik rendes ülése

társasági igazgató. Vallása róm.kath. Polyamodó izraelita v állá sírnak született 1919, májas hó 38-án keresztelték meg.Ke­resztlevelét a Budapest, Teréz városi róm. kath, plébánia állitóttá ki. Ígyetemita­nulmányait a budapesti kir.m. Pázmány Pé­ter tudományegyetemen végezte, valamennyi alapvizsgáját kitüntetéssel tette le. A világháborúban részt vett és 1918. au­gusztus 31-én avatták az állam tudományok, 1919.mápcius 39-én pedig a jogtudomá­nyok tudorává. Polyamodónak ezenkivül középiskolai tanári alapvizsgálati képe­­sitése is van a magyar nyelvből és iro­dalomból, a történelemből és a fóidrajz­­ből továbbá 1919. november hő 35-én a m. kir. tanárvizsgáié bizottság az angol nyelv tanítására is képesítette. Tanulmá­nyai elvégzése után ügyvédjelölt lett,majd hosszabb külföldi útra ment, és két évet Lipcsében töltött, hol az ottani egyetemen és kereskedelmi főiskolán végzett tanul­mányokat és egyben tb. jogtanácsosa volt a lipcsei m.kir. konzulátusnak. Ügyvédi vizsgáját 1935.március hó 33-án tette le, és azóta Budapesten működik mint gyakorló ügyvéd. 3./ Előadásainak vázlatos terve­zetét illetően hivatkozik a habilitálás céljából benyújtott " A korlátolt felelő­ségig társaság’-cimü Zh3 oldal terjedelmű munkájára,melyben tartandó leckéinek kö­rét, rendszerét és tárgyalási módját dió­héjban vázolja, és kijelenti, hogy az előa­dási anyag tekintetében alá kivánja magát

Next

/
Thumbnails
Contents