Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1926-1927
1927. március 29., 1926/27 tanév hetedik rendes ülése
4./ A testnevelés adminisztratív teendőinek végzésére testnevelési iroda létesítendő a testnevelési alap terhére, minden egyezer hallgató után egy gépelni is tudó alkalmazottal. A második javaslat szerint pedig az összes magyar közép- és főiskolákon /.‘egyetemeken:/ egységes beosztású testnevelési napló rendszere sít te tnék /:32 oldalas nyomtatvány:/,amelyet a tanév elején minden egyetemi hallgató beszerezni, azt egész éven át pontosan vezetni, abban közérzet ét,formáját és testi munkateljesítményét naponkint, test súlyát hetenkínt,18 testméreti adatot pe^ig negyedévenkint beírni köteles.A napló a következő tanév elején a beiratkozáskor volna beszolaáltatandó. Tekintetes Jog- és Államtudományi Kar! Mélyen átérzem a testnevelés fontosságát,s azt hiszem,hogy karunknak is erkölcsi kötelessége mindent megtenni, ami a testnevelés nemzetmentő célját előmozdíthat ja.Ebből a szempontból javaslom: 1./ A kar ne tegyen ellenvetést azzal a nagy lekötöttséggel szemben,amit a hallgatókra heti újabb négy óra lefoglalása jelent.Azt azonban kösse ki a kar, hogy a-négyórai foglalkoztatás ne vonja maga után hetenkínt négy délután megzavarását ,hanem legfeljebb a hét két délutánján két egymásután következő óra le-