Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1926-1927

1927. március 8., 1926/27 tanév második rendkívüli ülése

működésének irányát, értsék annak értel­mét, érezzék át azt az r-\tudatot,amely őt áthatja és lássa mindenki, hogy meny­nyire törekedett a tudományos politika megallapitásai szerint eljárni nemzeté­ért. Ezért azt az indítványt terjeszti elő, hogy nyomassa ki a kar ezt a nagy értékű, előadást és hozza mind széleseik körien a nagy közönség tudomására. Vasváry Eerenc dr.: az ily előterjesztéseket az almanachban kell közölni, s mint-hogy erre nézve ez évien semmi nehézség nincsen,alléi azu­tán külön nyomat komájában szélesei! kö­rű terjesztésére is juthat példány. kinkier János dr.annál is szükségesellnek tartja ezt a módszert, mert ezzel a miniszterelnök tekintélvét o növeljük, mind szélesei! körű megbecsü­lését mozdítjuk elő, melyre a mai idők­ben különösen narv szükség van. holnár halmán dr.:az elő­terjesztéshez hozzájárul,valamint ahhoz is, hogy jegyzőkönyvi, köszönet szavaztas­sák az előadónak. Részleteket tekintve azonban ő is kénytelen megjegyzést tenni. Első sorban Irk Öméltósága által ja­vasolt mondat kihagyását kéri, de emellett még sgy másik tatni. ozükséa­w passzuson is kíván változ­ás ez a változtatás azért, mert csak megerősíti az előterjesztéssel szem!érd egységes álláspontot. rrisztics Sándor dr.tész-

Next

/
Thumbnails
Contents