Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1923-1924
1924. február 26., 1923/24 tanév ötödik rendes ülése
hoz,.hogy hazánk tudós világa az 1923 év nyarán Hágában megnyílt nemzetközi jogi akadémián is kellően képviselve legyen. -Ily körülmények között a nemzetközi jog művelésének intenzitását emelendő csak helyeselhető a m.kir.Perencz József tudományegyetem jog-és államtudományi karának az az álláspontja,hogy a nemzetközi jognak a jogbölaelettől elméletileg amúgy is már teljesen elkülönült stúdiuma úgy a jog mint az államtudományi szigorlatoknak is külön önálló tárgyává tétessék.Erre nézve az a körülmény ', hogy az ed ;igi rendszer mellett az egyik vagy másik tárgyat nem az előadó tanár kérdezi,kevésbé bir jelentőséggel; ellenben a nemzetközi jog stúdiumának megnövekedett jelentőségére tekintettel sokkal súlyosabban veendő figyelembe az,hogy a mai rendszer mellett könnyen általánossá válhat ik az a némely helyen szokásba ment rendszer, hogy mindenik tanár csak a maga tárgyát kérdi és igy a jelölt aszerint amint az egyik vagy másik cenzorhoz kerül,az egyik vagy másik tárgyat tanulmánya tárgyává sem kénytelen tenni. Ennek veszélye azonban csal: úgy kerülhető el , ha a nemzetközi jog a szigorlat oknak önálló és minden körülmények kötelező tárgyává tétetik.A szigorlatok beosztása szempontja-