Pécsi Pedagógiai Főiskola - értekezletek, kari-, tanácsülések, 1959-1960
1960. június 5., rendkívüli tanácsülés - Napirend: - 1. A meghirdetett állásokra beérkezett pályázatok elbírálása (Matematika, Testnevelés, Ének, Növénytani, Fizika, Állattani, Marxizmus-Leninizmus Tanszék).
53* Varga István 27 éves, az Eötvös Lóránt Tud.Egyetémen biológia tudomány szakot végzett* Tanári oklevelet nem szerzett, E edagogíai gyakorlata nincs, ennek alapján az állás betöltésére a izottság nem javasolja. A Tanács az Előkészítő Bizottság javaslatát egyhangúan elfogadja. Marxigmu^Lenmizj-ius tanszékre 1 tanársegédi állást hirdettünk, melyre két pályázat érkezett. 1. Qrzsi ^oltán 26 éves, munkás származású, a Budapesti Lenin Intézetben ill. az Eötvös Lóránt TudJEgy.bölcsész kárán filozófia szakon kitűnő oklevelet szerzett. Már középiskolái korában bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Mohácson a városi DISZ Bizottságon volt szervező titkár. 1955-től 1? éves korától az MDP-nek tagja volt. Ugyanakkor tagja volt a »árosi Pártbizottságnak, majd a Mohácsi I. körzet párttitkári funkcióját látta el. A Lenin egyetemen DISZ tit- V kárként, majd a pártszervezet szervező titkáraként végzett mozgalmi munkát• Okleveleinek megszervezése óta a siklósi ált.gimnáziumban működik. Oktató- nevelő munkája mellett a siklósi KISZ Bizottság titkára 1960-tól a járási KISZ Bizottság tagja. A Községi és Járási MSZMP Bizottság őt az állás betöltésére alkalmasnak tartja. Mindezek alapján a Bizottság tanársegédi minőségben való alkalmazását javasolja. 2. Szita László 27 évesj munkás származású, az Eötvös Lóránt tudományegyetem bölcsészkarán jeles eredménnyel 1956-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ezután két évig a Baranya Megyei Levéltárban dolgozott, jeleAleg a Székely Bertalan úti ált.iskolában tanit. A Levéltarban a munkásmozgalom kérdésével foglalkozott. Ebből a témakörből több publikációja jelent meg. Szakmailag jól felkészült, általános iskolai tanári munkáját is eredményesen végzi. 1956-ig MDP tag volt. A Bizottság a tanszék fejlesztése során figyelembeve- endőnek javasolja. A Tanács az Előkészítő Bizottság javaslatát szótöbbséggel elfogadja. Több tárgy nem volt, Igazgató az ülést bezárja. / Bárkányi Imréné / jkv .vezető. KMFT. t