Pécsi Pedagógiai Főiskola - értekezletek, kari-, tanácsülések, 1953-1954
1954. február 5. kari ülés - Napirend: - 1. Az I. félévi munka értékelése.
litani. A gazdasági hivatal mindennap érdeklődött az újhegyi csuzda- nál, hogy a mosott diószenet mikor hozhatja ej., és éppen a tanácsülés napján kaptunk határozott választ arra, hogy a szén szállítása megkezdhető. Azonban köztudom'su az, hogy egy vagon jóminőségü szén rosszminőségü szénnel történő keveréssel is le 'feljebb négy napig elegendő. Ilyen rendkivüli időj rási viszonyok mellett. k|bdl "előröl kezdődhet a. fűtéssel kapcsolatos beszerzési nehézség. Az idei rendki- *üj.i tél megmutatta azt is, hogy a Pécsi Pedagógiai Főiskola központi fűtését ellátó kazánok elavultak és ezért az 1954-.év folyamán feltétlenül kicserélendő, ^ógül kijelenti, bogy a kaz nők kicserélése irént a maga részéről mindent el fog követni, mert még egy ilyen telet nem óhajt a főiskolán tölteni. 3zenfcistványi Gyűl Inéi Bár a referátum utoljárs foglalkozott a marxizmus tanulásával, azonban remélem, hogy ezzel a t rggyal való törődés nem az utolsó helyen áll. Koszom a tanársegédeknek a szeminárium vezetést, hiszen ennek tulajdonítható részben a félvéi munka eredményes volta. A hallgatók tudás ben azonban eléggé megmutatkozik a dogmatikus tanulás. Elmondják az anyagot, de a gyakorlatban nem tudják alkalmazni. A Marxizmus tanszék az felé közölte, illetőleg kérte, hogy az első félévben is legyen vizsga, ugyanis az I,évesek nem látják 8 követelményeket. A Il.éven a vizsgs félévkor már annyira fontos. A félévi beszámoló hátránya az, hogy a hallgatók csak annyira készülnek el, amennyi az elfogadáshoz szükséges. A most követkző félédben 8 III.Pártkongresszus útmutatásaira való hivatkozással, igen meg lehet javítani a politikai munkát. Az Igazgató azon megjegyzésére, hogy a két éves képzésben a jelenlegi marxista tematika túlzsúfolt, azt válaszolja, hogy az indokolatlan, mert a párttörténetet a többi egyetemen is — ahol négy éves a képzés - mindenütt két évig tanulják, ’égül kárébaz Igazgató és tanári kart, hogy együttes erővel harcoljanak a színvonal emeléséért és minél több előadást látogassanak és a marxizmus előadóinak módszertani tanácsokat nyújtsanak. Dr.Szántó Károly: Szentistványi Gyuláné felé: E referátumban a marxizmus értékelése a beszámoló jellege miatt történt az utolsó helyen. Feltétlenül el kell érnünk, hogjy a marxizmus tanul sa magas színvonalú legyen a jövőben, hiszen ez a tant rgy az az al3p. melyre jövendő munkájukban építhetnek. A politikai munka megjavítására igen alkalmai lesz a Fért III.Kongresszusának iránymutatása. Székely Jenő felé: Ajánlom neki és minden első Ízben vizsgáztatónak, hogy a vizsg kát látogassák, és tapasztalatokat gyűjtsenek. Dr.Wéber Mihály felé: Nem helyes i!Íéher elvt rs azon megállapítása, hogy a szakérettségisek átlag t nem érdemeld felemlíteni. Érdemes, ugyanis arra mutat rá, hogy egyes szakérettségiseink hogyanjállnak helyt az érettségizettekhez viszonyítva. A természetrajz-földrajz szál olyan zsúfolt szak, hogy valóban meggondolandó e szakok tematikájának revíziója. A referátumban valóban nem domborodott a testnevelés szako- sok jó -írédmányének oka. Azonban ez úgy lehetett, hogy nyilván a négy évi kritika után a hallgatók nekifogtak a tanul ónak, az osztályfőnök buzdítás ra. A liberalizmus gyanúja azonban fennáll, különösen üestne velés elméletből; wein bezsőné felé: az Elvtársnő is megállapította, hogy a tananyag a tfstnev.elméletből oly kevé.3, hogy csak a nagyon lu tik én hanyagok nea tudnak 5-*t elérni belőle. Revízió al kell venn feltétlenül ezt a tantárgyat. Bona Imre felé: Túlzás az a megállapítás, hogy a földrajz szakosok ne tudnak olyan eredményt elérni, mint a fcestnev.szakosok. Továbbá, hogy a heti két órás tantárgyat nem lehet a heti 3 órással összehosonlitan Felmerül a kérdés egyéltal n lehet-e eredményt kiszámítani- és,statisz kábój. olvasni? De kell szdgeznünk, hogy a ssocializmus építésének