Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet- és Nyelvtudományi Kara - ülések, 1934-1935

1934. december 12., 1934/35 tanév negyedik rendes ülése

havi 30 pengő, illetve a folyó tan­év két félévére 300 pengő lektori tiszteletéig engedélyeztessék. Kéré­sét egyrészt azzal indokolja, hogy ő az egyetlen lektor, aki semmifé­le díjazásban nem részesül, másrészt, pedig azzal, hogy ő erre a tanévre számított tiszteletéijra és annak elmaradása esetén, ahogy kérvényé­ben elég zav.arosan Írja, “'előre fel­­építetté kötelezettsége /főként szo­ciális kötelessége/ kerülne zavarba." Dr. Vörös Ilárton középiskolai tanár, a Nagy Lajos kollégium f el­­ügyelője, aki azóta a pécsi városi levéltárhoz levéltárossá nevezetetett ki, Karunkhoz 1933. január havában benyújtott kérvénye alapján nyert 3 véd lektori megbízatást s ugyanak­kor kelt nyilatkozata szerint az 1932/33. tanév második felére tisz­tele tdijra nem tartott igényt. Ép­­ugy nem részesült lektori tisztelet­űi jban a múlt tanév folyamán tartott lektori órái után sem. A folyó év május hó 26.-án tartott 12. rendes kari-ülésen a Kar a folyó tanévre is megbízta őt a svéd lektorsággal, ismét fizetés nélkül. Karunk dr. Vörös Mártont te­hát a svéd lektori teendők ellátásá­val kezdetben is és a múlt tanév végén is abban a meggyőződésben bíz­ta meg, hogy dr. Vörös e megbízatás­nak az ügy iránti lelkesedésből, min­den tiszteletéijra való igény nél­

Next

/
Thumbnails
Contents