1848-1849 Irományok • [Az 1848. évi julius hó 2-ára összehivott országgyűlés irományai] / [Pest] / [Landerer és Heckenast] / [1848-1849]

1848 / 5. szám

Törvényczikk. Az ország védelmére szükséges katonai erőnek kiállításáról Addig is, mig a hon védelmének állítandó rend­szere kimerítöleg tárgyaltatik s megállapittatik, az ország jelen rendkívüli körülményeinek tekintetéből határoztatott: 1. §. A ministerium meghatalmaztad, hogy az ország rendes katonaságának számát a határőrségi seregeken kívül kétszáz ezer fegyveresig emelhesse, s az e végre idő szerint szükséges ujonczokat kiállíttat­hassa. 2. §. A ministerium úgy rendelkezzék, hogy e jelen törvény szentesítése után negyven ezer gyalog és négy ezer háromszáz lovas-ujoncz a lehető legrövi­debb idő alatt tüstént kiállíttassák, más negyven ezer gyalog pedig és négy ezer háromszáz lovas akkép tar­tassák készen, hogy a szükséghez képpest első fel­hívásra kiállhasson. 3. §. Ha ezen nyolczvann olez' ezer hatszáz ujoncz sem volna elegendő a hon édeln.vre, a minis­terium az első §ban megállapított -zámig folytathassa a szükséges kiállítást. 4. §. Ezen most megajánlott ujonczállítás alá esik Magyarországnak s a kapcsolt országoknak min­den polgára, ki életének 19ikévét már betöltötte sors- és vallás-külömbség nélkül. Kivétetnek azonban. a) Az egyházi személyek. b) A fegyveres szolgálattal amúgy is köteles ha­­tárörvidékiek. c) A család feje és a család fenntartására múl­hatatlanul szükséges egyetlen fiú vagy vő d) Azok, kik valamelly hibájok miatt a katona­ságra teljesen alkalmatlanok. 5. §. A jelen törvény következtében állítandó ujonczok rendes katonai szolgálatja hat évig fog tar­tani. Ezen idő elteltével haza bocsájtatván, a hon egyébb polgárainak sorába lépnek vissza. 6. §. A kiállítás sorára nézve megállapittatik: hogy elsőbben azon egyénekből történjék a kiállítás, kik koruknak 19ik évét már elérték ugyan, de a 20ikat még meg nem haladták, s ha ezekből a szük­séges szám ki nem telik, a 20 evesekre, és ha ezek sem elegendők, a 21. évesekre megy által a kiállítás, és így tovább mindaddig, mig a megkivántató men­nyiség teljesen ki nem kerül. 7. §. A kiállításnak gyorsabb eszközlése végett ezen törvény szentesítése után azonnal küldenek a mi­­nisterek mindeu törvényhatóságba biztosokat, kik a

Next

/
Thumbnails
Contents