1843-1844 Jegyzőkönyvek 3. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehorszagnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14dik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek naplója a' tekintetes Karoknál és Rendeknél. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1843-1844

1844 / 105. ülés

CV. ülés naplója. Februarius 19-én 1844. 155 sék; de minden esetre Nagybánya Breznóbánya felett elsőbbséget érdemel, annyival inkább, hogy az által, Kir városok ha Nagybánya Szatmárnémeti várossal összeköttetnék, ez utóbbi város sértve lenne érdekeiben. Mi l’estre,ldezese­­megye tisztelt követének indítványát illeti: azt nem pártolhatom; azt mondák ugyanis több követ urak, kik pártolólag Pest megye tisztelt követe mellett szólaltak fel: hogy azért nem kell rendelkezni Zeng városáról, mivel nem független, és katonai törvényhatóság alatt áll. Ez áll a’ többi kir. városokra is; mert mindnyájan függnek még a’kamarától, és ezekre nézre is feltétel, „conditio sine qua non“: hogy mig ezen függéstől meg nem menekülnek, addig szavazatot sem kapnak. És igy Zengre nézve a’ szerkezetet megtartani kívánom. Zala megye követe Kerkápolyi István: A’ 16 számban meghatározott szavazatoknak a’ városok kö­zött mikint leendő felosztása iránti tanácskozás átment Breznóbánya városa iránt tett indítványra, úgy szin­tén Zeng városa iránt teendő intézkedésre. Ezen utolsóra nézve elfogadom Pest vármegye tisztelt követének indítványát, és pedig azért, mert felvilágosította, hogy mig Zeng városa rendezve nincs, nélkülözhetetlen feltétel pedig utasításom szerint az, hogy csak akkor adjak szavazatot a’ városoknak, midőn rendezve lesznek; — de elfogadom még azért is, mert ez által Zeng városa jusaiban rövidséget nem szenved; mert ha függetlenségét kivívta, — mire nézve segédkezet nyújtok, akkor Károlyváros-, vagy más várossal meg fogja nyerni a1 szavazatot. Mi a' Breznóbányára nézve tett indítványt illeti: egyetlenegyet sem hallottam a’ t. KK és RR közül, ki ne méltányolta volna azon indítványt, és meg ne ismerte volna, hogy megérdemli Breznóbánya a fél szavazatot; de más részről Nagybánya és Szatmárnémeti is méltánylattal emlittettek. Elő­hozatott itt, hogy Pozsony városától vétessék el egy fél szavazat, és adassék Breznóbányának. — Beszél­het akármit Pozsony városának tisztelt követe; de azon árnyékot a" pozsonyi polgárságtól eltávolítani soha nem fogja, hogy a magyar nyelv iránt antipathiával vannak; és megismerem azt is, mit a’tisztelt követ ur említett, hogy Pozsony városára nézve nagy teher volt, az országgyűléseken ingyen szállást adni; de más részről figyelembe kell venni azt is, hogy mennyiben ez incommodum volt, volt a’ városnak méltó commodu­­ma is; mert milliomok hozattak az országgyülés-tartás által ezen városba,— mi mégis meg nem vetendő! — Egyébiránt erős előttem azon ok, mellyet Tolna megye tisztelt követe a’ véghatárbeli városokról hozott fel: hogy t. i. azokat épen annálfogva , mert a- külföldiekhez közel állanak, magunkhoz kell huzni; és igy Pozsony városának azon két szavazatot örömest meghagyom, azon jó reménységben, hogy talán — mint Po­zsony városának és megyének követei biztatnak — rendszerezve lóvén Pozsony városa, és a’ magyar nyelv iránt antipathiával viseltetett városi tanácstól meg lévén tisztítva, minden tekintetben a’ várakozásnak meg­­felelend ; hanem miután Zengtél a voksot elvenni nem lehet, és a’zólyomi indítvány pártolást érdemel, kezet fogok Tolna megye tisztelt követével, hogy ezen 16 szavazatot egy fél szavazattal toldjuk meg, hogy ez által Breznóbánya városa egy fél szavazatot kaphasson ; mert ámbár a’ 16 szavazat mellett szavaztam, de utasításom nem határozza meg a'számot; és igy azt hiszem, hogy küldőim akaratát sérteni nem fogom, ha ezen fél szavazatot a' 16-hoz hozzá adom; de megadom ezen fél szavazatot azért is, mert a’ t. KK és RR átlátván, hogy Breznóbánya városa megérdemli ezen fél szavazatot, hogy legyen nyoma annak, hogy a’ t. KK és RR, ’s különösen a' megyék más várost sérteni nem akartak , és mindegyiket a’ kidolgozott terv szerinti voksa mellett meghagyni kívánták. Horvátország követe Ossegovich Metell: Azokra, mik Zeng városa követeinek választását illető kijelentésem miatt, ellenem személyes kifakadásokkal felhozattak, azon egyet megjegyezni vagyok kényte­len: hogy ezek annyiszor történt ismétlésöknél fogva minden beesőket teljességgel elvesztvén, érdemük szerint valamelly további feleletet méltán nem is igényelhetnek. Szabadka város követe Zomborcsevics Ferencz: Miután Pozsony városa követe felszólalásában úgy nyilatkozott, hogy Pozsony városa a’ portákra nézve Budával és Szabadkával a' versenyt kiállja, Tren­­csén vármegye pedig Szabadka városa portáit 37-ben adá elő: erre nézve kötelességem kijelenteni, hogy ez hibás nézet, melly onnan eredhetett, mivel a’ városi rendszerről szóló munkálat első nyomtatványában Szabadka városa portái hibásan voltak kitéve 37-ben; ezen hibát ugyan a kiadás alkalmával, mihelyt észre­vettük , a’ könyvnyomtatónál volt példányokban már kijavítottuk : de ezen hiba a’ kerületi jegyző elő­adása nyomán a’ kerületi ülésben is kijavíttatott; — minthogy azonban a’ hivatkozott előadásokból az tűnik ki, hogy ezen javítás némellyek figyelmét kikerülte, tehát ezennel felvilágosításul 's kellő tudomásul kö­telességem ismételve kijelenteni, hogy Szabadka városának nem 37, hanem 46 portája vagyon. — Egyéb­iránt pedig a’ voksok felosztása iránti vitatkozáshoz, miután küldőim az egyenkinti szavazathoz szorosan ragaszkodnak, részemről utasításomnál fogva hozzá nem járulhatok. Elnök: Nehogy ismét kijelentések történjenek e’ tekintetben, noha hátráltatni nem kívánom a' tanács­kozást, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy tegnap el volt határozva, hogy 16 voks legyen; és igy minden legjob szándék mellett is, noha magam is többet óhajtanék, többet adni már nem lehet. Breznóbánya város követe Kilvády János: Méltánylom én mind ő excellentiájának kegyelmes elnö­künknek, mind pedig a’ t. KKnak és RRnek azon észrevételeit, mellyeknél fogvást sem Pozsony váro­sától mind műveltsége, mind népessége, mind különbféle alkalommal ’s kivált újonnan nem régiben, az utolsó franczia háborúban 1800-ben, a' haza s felség iránt tanúsított hűségének tekintetéből, — sem pedig Nagybányától mind nemzetiség, mind pediglen ezen egyedüli tiszántúli bányászati város szükséges képvi­­seltetése tekintetéből, noha ez mind népességben, mind a' portákban, mind az ujonezozásban ’s igy általá— 39 #

Next

/
Thumbnails
Contents