1843-1844 Jegyzőkönyvek 2. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehorszagnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14dik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek naplója a' tekintetes Karoknál és Rendeknél. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1843-1844

1844 / 99. ülés

XCIX. ülés naplója. Februarios 12-én 18$4. 359 idegen eleinek láthatólag ki vannak emelve, mellyek nem városiak; — én ezen elemeket fentartatni kivá- Kir. wotok nőni ugyan: de nem úgy, hogy a’ városiakat concurrentiájok által elnyomják; mert mind a’ mellett megreadNéso* kell vallani, hogy ezen elemek már eddigelé is eléggé és csaknem kizárólag vannak képviselve hazánkban: ezeket tehát most, midőn a' városok elrendezéséről van a" szó, oda is illy nagy mértékben kiterjeszteni nem kívánom. A' szerkezet szerint úgy fogna történni, hogy holmi szegény ember, ha a’ földbirtok nagy teherrel van összekötve , 3—4 hold földjét is eladja, csak hogy a’ vehyáró terhet viselnie ne kelljen; ezt megveszi egy nagy ur, ki könnyen állíthat az őrseregben helyettest, vagy ha hiúsága úgy hozza magával, kapitánynyá téteti abban magát; ez által és még számtalan más módon, melly itt egy s más helyütt javasol­­tatik , csak az aristocraticus nemesi elem megy által a’ városba, ’s ez jó lenne-e a’ városokra nézve ? arról kétségeskedem. — Ennek következésében a’ követ urnák okoskodását nagyon köszönöm; mert ha most el nem végeztetik is a’ dolog, majd valaha elvégeztetik; de minden esetre az eszméknek kifejlése igen jó. — Én minden esetre, midőn javítani kell , a' jobbikat választom; — 's ha ezen intézkedés nem más, mint a’ census surrogatuma, inkább veszem a’ census temészetes útját, mint ezt. Nekem czélzatoni nem más, mint egy erős, hatalmas, független városi polgárosított életnek biztosítása , melly híven képviselje a’ városi elemeket, jövendőben pedig emelje azokat, és más elemeket onnét kiküszöböljön , t. i. az agricolaris ele­meket , mellyek oda nem tartoznak , ’s mellyek úgyis eléggé vannak képviselve. Olvastatik a’ 95. §. Árva megye követe Zmeskál Móricz : Azt kívánom, hogy a’díszpolgárság szüntessék meg azért, mert a’ díszruhákkal bírók jogot gyakorolnak , de terheket nem viselnek. Olvastatnak a’ 96. és 97. §-ok, mellyekre nézve semmi észrevétel nem volt. Olvastatik a’ 98. §. Elnök: Azon okoknál fogva, mellyeket említettem akkor, midőn ezen dologról elsőben nézeteimet előadtam, a’ t. RR. maguk is természetes következésnek fogják látni, hogy én az országgyűlésre küldendő követeket a' választó község által kívánom választatni, nem pedig az egész polgárság által ; — vy okokat erre nézve nem hozok fel; mert már azok előbbi beszédemben benfoglaltatnak. („Maradjon!“) Beszterczebánya város követe Szumrák János: Ezen szakaszban mondatik: hogy minden polgár a’ városi képviselő testület tagjait és az országgyűlésre küldendő követet közvetlen választja. — Az én küldőim, mint múlt 1840-iki országgyűlésen, úgy most is kívánják, hogy a’ városi képviselő testület az egész polgári közönség által közvetlenül választassák. — Mi pedig az országgyűlésre küldendő követet illeti: küldőim úgy vélekednek , hogy veszedelem nélkül az országgyűlési követválasztást az egész pol­gári közönségre közvetlenül bízni nem lehet. — És igazán a' sz. kir. városok csak akkor boldogulhatnak, és juthatnak virágzásba, ha azokban a: jó rend és csendesség minden módon fentartatik; — ha továbbá minden olly intézet, melly nagy ingerültségre, csoportozásokra, korteskedésekre és megvesztegetésekre szolgáltathat alkalmat, — elhárítva lesz; ha a’ legfontosabb és legérdekesebb dolgok és tárgyak csak a' legjobb értelmes és eszes polgárok által fognak kezeltetni. — Azért óhajtóm , hogy az országgyűlési kö­vetválasztás nem az egész polgári községre, de csak a’ választott polgársági testületre, városi tanácsra és közgyűlésre törvény által bizassék. — Egyébiránt jó rend fentartása végett igen szükségesnek tartom, hogy minden városi lakos, ha polgári jogokkal bírni kíván , a’ szokott polgári esküvést előre a’ köz­gyűlés előtt letenni köteles legyen, annyival inkább, mert ha a" polgárok a’ városi törvényhatóságnak en­gedelmeskedni kötelesek nem lennének, — törvénytelenséget a városokban elkerülni lehetetlen volna. Győr város követe Zánthó Mihály: Küldőim úgy vélekesznek, hogy minekutána a’ képviselői tes­tület az összes polgárság által választatik , és úgy munkálkodhatik , sőt tartozik munkálkodni, mint annak megbízottja, nem csak a’ tisztválasztásban , de a’ legterhesebb felelősség alatt álló körülményekben is: kö­vetkezőleg , mint iilyen testület az összes polgárság akaratával az országgyűlési követet is szinte a- leg­jobb renddel megválaszthatja ; sőt mivel az országgyűlési követ néni csak a’ küldő városra, hanem magára az országra nézve is a' törvényhozásba befolyással bir, illő : hogy ez lehetőleg értelmes legyen, mellyet csak­ugyan inkább mindenkor megítélhet a’ jártasabb képviseleti testület, mint a nagyobb részt kevesbbé tapasz­talt tömeg; hozzájárul ehhez 1-ször: hogy ezen képviselők elválasztásában már összepontosul a’ választó polgárság közbizodalma; — 2-szor: összepontosul leginkább ezekben a' biztosabb értelmiség és az egésznek ismerete; — 3-szor: összepontosul ezekben a’városokra nézve ollyannyira tekintetet érdemlő ipar és ingó értéknek rendesebb felfogása ; — de ajánlja azt még azon körülmény is 4-szer: mivel csak igy lehet a’ kellemetlen, ’s a’városokban könuyen veszélyt-hozó pártoskodást, korteskedést és az utczai hősök izga­tásait, úgy az ezzel karöltve járni szokott munkamulasztást elkerülni; —és végre 5-ször: mivel a- követnek utasítását szinte a'képviselői testület dolgozza ki; holott bizonyosan lényegesebb tekintet fekszik abban a’ közpolgárságra nézve, mint a' tömeg által választott, s gyakran alig, de bizonyosan jellemére nézve leg­­kevesbbé ismert követ személyében, kit szinte ismét nem a' tömeg, hanem a' képviselői testület hívhat csak vissza; holott az e’ szerinti választást még statusgazdasági tekintetből is ajánlani kell; mivel feltévén, hogy városomban ezen rendszer következtében, legkevesebbet mondva, 2000 választó polgár lészen, és hogy ezen polgárság a' követválasztást egy nap el is végzi: mégis ime minden szükség nélkül a’ városnak ipari életéből 2000 nap — s igy csupán egy választassa! majd 6 esztendő vész el, melly a törvénykoíás 90*

Next

/
Thumbnails
Contents