1843-1844 Irományok 4. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irásai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1844

1844 / 264. ülés

264. Ülés. írásai. November 5-én 1844. 305 's mi sikert látszik szülni azon rendszernek teljesülésben lelt hozása? mindenről évenként egy közön­séges táblás jegyzéket készítsen, s azt fenforoghato különös észrevételeivel és javallatival együtt a' kir. Felségnek terjessze fel, egyszersmind, azt nyomtatott példányokban az ország és hozzá kap­csolt részekbeli minden törvényhatóságokkal közölje, ezen felül pedig ugyan a’ táblás jegyzéket három évről három évre kimerítő jelentés, ’s véleményes javaslat mellett az országgyűlés eleibe is terjessze. — Végre. 470. §. Magában értetik, hogy mind azoknak pontosan teljesitésökre való felügyelés, mik az elzárt vádlot­tak , megítélt foglyok vagy rabokkali bánásmód ’s a’ törvényhatósági és kerületi börtöni intézetek igazgatóságaik ’s tiszti és szolgálatbeli személyzeteik részükre készített szabályos útasitásokban foglalva, részletesen kifejtve vágy­nak; a’ k. Helytartótanács kötelességei közé tartozik. XXII. Fejezet. A’ törvényhatósági kerületi börtönök első felállítására, és azonlúli fentartására szükséges költségekről. 471. §. Mind azon költségeket, mellyek az egyes törvényhatóságok fogházaiknak és börtöneiknek a’ törvény­nyel megállapított rendszer elvei és szabályai szerinti első felépítésére, ’s illetőleg meglévő fogház épületeiknek azok szerint leendő alkalmazására, ’s megigazitására, továbbá fogházi és börtöni épületeiknek belső elrendezésére, bútorozására és fentartására, ’s idővel szükségessé válható bővítésére, úgy szinte évenként a’ törvényhatósági fogházakra és börtönökre felügyelő tiszti személyzetre, az örökre, köz szolgákra, valamint az elzárt vádlottak­ra, megítélt foglyokra és rabokra is rendszeresen megkivántatnak, ezentúl azon egyes törvényhatóságok keblök­­beli nemesek és nem-nemesek, birtokuk és tehetségük mivoltához szabandó igazságos aránnyal, kivétel és különb­ség nélkül, közösen fogják viselni. 472. §. A’ kerületi minden börtönök felépítésének, és első bútorozásának ’s további fentartásának költségeit az azokhoz rendszeresített tiszti és szolgálatbeli személyzet fizetésére ’s minden egyéb az alábbi 473—ik §-ban nem foglalt kiadásokat, a’ királyi pénztár fogja általánosan kiszolgáltatni. 473. §. Minden törvényhatóság, kerületi börtönbe küldött rabjainak tartásáért, ruházásáért, a' reájok fordí­tandó gyógyszer-költségekért, ’s a’ nekik kiszolgáltatandó dolgozási szerszámokért járó kiadásokat, a’ mennyiben ezek a’ rab munka béréből, vagy a’ büntetési eljárásban megállapított szabályok szerint, annak vagyonából ki nem kerülnek, saját pénztárából fizesse. 474. §. A’ felebbi 473 §-ban említett minden költségek is, szinte a’ 471. §-ban megállapított mód szerint a’ nemesek és nem-nemesekre lévén kivetendök, azon költségek igazságos arány szerinti kivetésének kulcsa (vala­mint jelenleg történt) ezentúl is mindenkor és egyedül az országgyűlésen kidolgozva fog raegállapíttatni. 475. §. A’ kerületi börtönbeli raboknak saját vagyonaikból vagy munka bérökből visszakerült költségek; azon kerületi börtön pénztárát illetik; mellyben azon rabok elzárva valónak ’s dolgozlak, és mindenkor azon törvényha­tóság részére lesznek betudandók, mellynek törvényszéke azon rabokat megítélte. 457-dik SZÁM ALATT. Felírás a’ katonai élelmezés és szállásolás tárgyában. Felséges Császár, és Apostoli Király, legkegyelmesebb Urunk! Az 1840: 3—ik t. ez. által a’ katonai élelmezésből és szállásolásból származó terheknek megszüntetése végeit, a’mennyiben azok törvényesek, a’kir. kincstárral eszközlendö egyezkedésre kiküldött országos választmány, s a’ kir. kincstár részéről kinevezett küldöttek közölt, a’ legközelebb múlt országgyűlés után megkezdett értekezés­nek fonala a’ miatt szakadván meg: hogy a’ kincstári küldöttek az említet( terhek megszüntetése fejében a’ kincstár által kívánandó öszveg iránti nyilatkozásra felhatalmazva nem voltak; folyó évi Februarius 28-án költ felírásunk­nak, ’s erre folyó esztendő Augustus 1-sö napjáról költ kegy. kir. válasznak következtében, biztosan reményiet­tük: hogy ismételve kijelentett kivánalunk, miszerint a’kérdéses terheknek megszüntetéséért megállapítandó ösz­­vegre nézve a’ kir. kincstár részéről határozott nyilatkozás tétessék, most már valahára teljesittetni fog. Nem kevéssé váratlan volt tehát előttünk: hogy a’ Felséged állal kinevezett biztosok az általunk a' szükséges értekezések végett kiküldött országos választmány előtt ez alkalommal is mindazon óvásokat, 's feltételeket ismé­telvén, a’ mellyek által a’ múlt országgyűlésről kiküldött országos választmánynak munkálodása megakasztalolt, újólag ismét azt jelentették ki: hogy a’többször említett öszvegnek mennyisége iránt nyilatkozásra felhatalmazva nincsenek, ’s nem tagadhatjuk: hogy a’ kormánynak e’ tárgybani eljárása, melly által ezen az ország adózó la­kosait annyira érdeklő fontos ügynek tárgyalása olly sok ideig késleltetett, ’s a’ melly miatt annak óhajtott befeje­zése iránt táplált reményeink isméti meghiúsításától tartanunk kell, kebleinket keserű fájdalom érzetével löltötto el: azt véljünk mindazonáltal: hogy azért, mert e’tárgynak elintézése a’ kormány részéről folytonos akadályokkal nehezittetik, azon kötelezésünk, nem csak meg nem szűnt, hanem még inkább öregbedett, melly szerint minden törvényes módon arra törekednünk kell: hogy a’ kérdésben lévő súlyos terheknek megszüntetése, mellyel az adózó nép olly régtől fogva óhajtva vár, az 1840. észt. 1-sö t. ez. világos rendelete szerint is minél előbb eszközöltessék. Orszdggyül. írásai. IV. **

Next

/
Thumbnails
Contents