1843-1844 Irományok 4. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irásai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1844
1844 / 264. ülés
264. ülés. írásai. November 5-én 1844. 301 Negyedik osztály szerint, kik ugyan azon vidékén különböző időben elkövetett, de egy nemű bűntett miatt vetvék vád alá. Ötödik osztály szerint az első ízben elzártak a’ visszaesőktől. Hatodik osztály képezik azok, kik egyedül ’s magánosán kívánnak, vagy rendeltetnek elzáraltalni. 411. §. Az első és harmadik osztály soha és semmi esetben nem vegyitethetik össze; az ötödikből a’ vádlott csak azon esetben vétethetik ki, a’ felügyelő biztosok egyikének telt jelentés után, ha nála elmegyengülésnek vagy öngyilkolási szándéknak jelei mutatkoznak. A’többi osztályoknál, a’körülmények szerint, az igazgató tehet kivételt, de azt a’ felügyelő biztosok egyikének megerősítés végett köteles tüstint bejclelenteni. 412. §. A’vádlottakkali bánásmódra nézve, fogházba hozataluk’s áltvételök alkalmával továbbá elzáratásuk ideje alatt, ’s kibocsátásukkor, utasításul szolgálnak azon szabályok, mellyek az 5, 6. 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21 , 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32,33,34, §§-ban foglaltatnak. 413. §. A’ 17. §. azon módosítással szolgáland szabályul, hogy dologra csak azon vádlottak nem kinszeritethelnek, kik saját szükségeiket ágy, ruha, világ, élelem, fiités tekintetében maguk költségével fedezik. 414. §. A’ 21. §. akképen módosiltatik, hogy a’ szabad levegőn, de a’ fogház falain belől sétálás, felügyelés alatt ’s úgy rendezve, hogy ne beszélgethessenek, legalább egy óráig naponkint megengedtetik: hogy továbbá a’ fenhangon olvassa és éneklés csak engedelem mellett ’s a’ kitűzött időben szabad, és hogy a’ játéknak mindenféle neme tiltatik. 415. §. Bilincs a’ vádlottra csak úgy verettethelik ha a’ biztosság megkívánja, ’s erről az igazgató tartozik a’ felügyelő biztosok egyikét az első vizsgálat alkalmával értesíteni. 416. §. Ila a’ fegyelmi szabályokat a’ vádlott megszegi, először 3 napig terjedhető böjttel; másodszor 3 napig terjedhető setét kamarába zárással büntetlethetik az igazgató által, harmadik esetben ez mindenik külön kétszereztethetik, vagy e’ kétféle büntetés egymással három napig összeköttethetik; de e’ büntetést az igazgató csak a’ felügyelő biztosok egyikével együtt rendelheti el, úgy e’ jelen, mint a’ 449-ik§-ban érintett böjt alatt pedig kenyér és viz meltetti böjt értetik, melly két rendbeli tápiának azon legkisebb mértéke, mellyreaz leszállítható, a’ fogházbeli orvos kihallgatása után az igazgató által hataroztatik meg. XX. Fejezet. Fegyelem az elmarasztaltakra nézve. Osztályozás. 417. §. Az elmarasztaltak legalább a’ következő osztályokra különözletnek el: Első osztály szerint külön záratnak a’ férfi és nő elmarasztaltak. Második osztály szerint, az idősbek azon ifjaktól: kik életüknek 18-ik évét még meg nem haladták. Harmadik osztály szerint a’ rendőri kihágások kisebb vétségek és politicai természetű bűnök miatt elmarasztaltak, azoktól, kik gyújtogatás, rablás, gyilkosság’s általában nagyobb büntetlek miatt marasztaltatvák el. Negyedik osztály szerint azok, kik első Ízben vannak elmarasztalva, azoktól, kik visszaesők lévén megrögzötteknek tekintendők. 418. §. Az első és harmadik osztály soha és semmi esetben nem vegyitethetik össze, a’ többieknél, a’ körülmények úgy kívánván, kivételt tehet ugyan az igazgató, de annak mindig a’ felügyelő biztosok egyike által kell megerösittelni. 419. §. Az osztályozás azonban soha nem vitethetik annyira, hogy valamelly elmarasztalt, ki magány fogságra nincs ítélve, akaratja ellen, mind nappal, mind éjjel magánosán tartassák; másrészről, éjeire egyenkint vagy kettőnél többenkinl elzárathatnak, de csak keltönkint soha nem. Szoba ’s butorozat. 420. §. A’ szoba, melly 363, 365, 366, 367, szerkezendö, naponkint szellőztessék. 421. §. Ajtajára olly elrácsozott leslyuk alkalmaztassák, mellyen keresztül az elzártakat az örök láthassák, a’ nélkül hogy ezek tőlük láttathatnának. 422. §. A’szoba bútora áll: egy vizedényböl, ivószerrel együtt, egy fogasból, egy mosdó fatálból, egy vagy több lóczából, ’s mindenik elmarasztalt számára nappal a’ falhoz felkötendő külön nyoszolyából, mellyben van egy szalmával töltött párna és zsák, ’s egy pokrócz. 423. §. A’ szobát az elmarasztaltak naponkint magok tisztítják ki. Falai kimeszeltetnek évenkinf, allyazata kisúroltatik havonkint egyszer. A’ szalma megújítása ’s ágybeliek kimosása szinte havonkint egyszer történik. Huba. 424. §. Kinek behozatalakor nincs elég vagy hordható ruházata, azt, a’ helybeli viselet szerint, a’ közpénztárból kap. 425. §. A’ ruházat mindig tisztán tartandó. Ing és lábbeli hetenkint váltassák. Országgyül. írásai. IV.