1843-1844 Irományok 1. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irásai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1844

C. A' börtön-rendszerről

/5. Ülés írásai. Julius 5-én iS lii. ’s tudásomra jutandó dolgok és állapotok közül semmit, minek felfedezését a’ törvénnyel megállapított rendszernek természete és szabályai tiltják, jelen szolgálatomnak egykori megszűntével is, törvényes bíróság által hozott Ítéleti narancs nélkül, se szóval, se írásban, se más bár melly móddal, soha és senkinek fel nem fedezek; végre vala­hányszor a’ börtön fegyelmet gyakorló kerületi börtöni bíróság által tanúvallástételrc felszólittalni fogok, esetről esetre, s minden emberi tekinteteket félretéve, a’ miket láttam, hallottam vagy tapasztaltam, semmit azokból hamisan el nőm titkolva, sem hozzájuk nem adva, lelkiesméretesen és igazán felfedezve, előadom ’s megvallom; Isten engem slb. I «Mi (337—339) 5. A kerületi börtöni kapus eleibe szabott utasítás. 319. §• A’ börtön intézet épületeinek azon főkapuját, mellyen által lehet oda be- ’s onnét kijönni, a’ kapus mindenkor zárva tartsa; 's azokon kiviül, kik hivatal vagy szolgálatbeli kötelességeiknél fogva járnak oda he­’s onnét ki, főigazgató engedelme nélkül, senkit be nem bocsásson. 320. §. Azon főkapu kulcsait, az estvei rendelt órában a’ főigazgatóhoz vigye fel, s reggel is a’ rendelt órában szinte onnét kérje és vigye vissza azokat. 321. §. Az általa ne talán tapasztalandó hibákat, vagy visszaéléseket, az intézeti gondnoknak jelentse be, ez fogván azokról (ha szükség) a’ főigazgatót értesíteni. 322. §. Szolgálatra félfogadásakor a’ kapus előtt is olvastassék fel, ’s kellőleg magyaráztassék meg sza­bályos utasitása; ’s annak nyomtatott példánya néki is adassék kezébe. 323. §. Ugyan akkor a’ fő- és aligazgatók, 's az intézeti gondnok előtt a’ kapus következőleg teendi le az esküt: Én N. N. esküszöm, ’s a’ t.; hogy miután az N. N. városában fenálló ’s N. N. soros számú kerületi börtöni épületekhez, kapusi szolgálatra felfogadtattam, minden elöljáróim iránt teljes tisztelettel és engedelmességgel viseltetni fogok, az előttem felolvasott , megmagyarázott, ’s nyomtatott példányban kezemhez is adott szabályos utasí­tásban foglalt kötelességeimnek minden ágait, igaz hűséggel és szorgalommal teljesítendem; semmit azokból, mik tu­dásomra jutnak, ’s ezen büntető és javitó intézetbeli és állapotokra nézve, a törvénnyel megállapított rendszernek természete és szabályai felfedeztetni tiltanak, kapusi szolgálatomnak egykori megszűntével is törvényes bíróság által hozott Ítéleti parancs nélkül, se szóval, se írásban, se más bár melly móddal, soha és senkinek fel nem fedezek; Isten engem 's a’ t. fi 4. Fejezet. _ I z összes börtönrendszerre felügyelésröt. 324. §. Az összes börtönrendszerre felügyelni, a’ kir. Helytartótanács kötelességei közé tartozik. Minél fogva 325. §. A’ kir. Helytartótanács, polgári állapotrai tekintet nélkül, hat tanácsossal szaporittatván, összes személyzetéből állandó, ’s kirekesztőleg e’ tárggyal foglalatoskodó biztosságot küldend ki. 326. §. Ezen biztossághoz, munkálkodásai rendes folytatására megkivántató alsóbb tisztviselők is, elegendő számmal adassanak. 327. §. Arra, hogy középponti biztossági végzet keletkezhcssék, az elnökön kivül legalább két tanácsos­nak mindenkori jelen és együtt létük mulhatlanúl megkivántatik. 328. §. A’ középponti biztosság hetenkint egy, de ha szükséges több üléseket is tartani köteles, s ennél fogva az elnökön, és az ország kormányzó főorvosán kivül, két tanácsos, a’ középponti helyen állandóul jelenlenni tartoznak, a’ főorvos akadályoztatása esetében pedig, a’ biztossághoz segéd orvos rendelendő. 329. §. Mind azon rendeletek és intézmények, mellvek azontúl szabályosoknak tekintendők gyanánt adói­nak ki, nem csak azok kiadására ne talán magános okot szolgáltatott egyes törvényhatóság vagy kerületi börtöni igaz­gatósághoz, hanem az országbeli minden törvényhatóságok, és kerületi börtöni igazgatósághoz is esetről esetre elbo­csátva, szokott körintéző levelek által mindnyájokkal közöltessenek. 330. §. A’ kerületi börtönökben elzárt rabok látogatására és kamarácskáik megtekintésére magános sze­mélyeknek, egyedül a’ középponti biztosság adhat engedőimet. 331. §. A’ kerületi börtönök főigazgatóinak, a’ helybeli illető törvényhatóság a végre rendelendő kül­döttjeinek jelenlétükben történendő beiktatására, a’ középponti biztosság mindenkor keblebcli egyik tanácsosát rendelcndi ki. 332. §. A’ középponti biztossági hat tanácsosok közül (egymást felváltva) négyen: egyik az ország ez, másik amaz kerületében lévő törvényhatósági és kerületi börtönöket, az orvosi személyzetnek magok mellé veendő cgvik tagjával, évenkint legalább egyszer (de olt, hol különös körülmények kívánandják, többször is) és pedig min­denkor véletlenül ’s a’ törvényhatóságok börtöneikre nézve, azok elnökeinek egyedüli befolyásával gondosan járják o' vizsgálják meg; 's azon alkalmakkal

Next

/
Thumbnails
Contents