1843-1844 Irományok 1. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irásai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1844

C. A' börtön-rendszerről

/,j. Ülés írásai. Julius 5-én 1843. (ültetnének, vagy kötelességük teljesítésében gátoltatnának, az alatt a’ főigazgató megegyezésének hozzójárultával helyet— test rendelni tartoznak, az illy helyettesítés, a’ börtöni intézet pénztárára valamelly költség vagy napi díjak fizetése terhét, soha se háríthatván. 276. §. Minden rabot, midőn a’ kerületi börtönbe megérkezik, ketten együtt szorosan megvizsgálnak, ’s vizsgálatuk eredményét, a’ rab testi alkotása és egészsége akkori állapotának hű leírása mellett, egy a’ végre általok közösen vitetendő naplókönyvben feljegyezni ’s a’ felől a’ főigazgatót is hozzá intézendő jelentésükben értesíteni kö­­telcztetnek. 277. §. A’ börtönbeli minden rabokat, hetenkint legalább egyszer személyesen látogassák meg, 's azok egészségének állapotjárói naplót vive, ugyan arról az utóbbi hét napok alatt vett tapasztalásaikat kimerítendő táblás jegyzékeiket, a’ főigazgatónak, vasárnaponkint mulhatlanul nyújtsák be, a’ valósággal beteg rabokat és cselédeket pedig nappal és éjjel, a’ mint és hányszor betegségük súlyának fokozata kívánja, lelkiesméretes hűséggel látogassák meg, ’s tőlük kitclhetőleg ápolják és gyógyítsák; különben pedig általánosan ügyeljenek fel arra: hogy orvosi rende­­leteik, mind a’ sinlődő rabok vagy cselédek, mind a’ körülöttük forgolódó szolgák részükről szorosan teljesítessenek; az egész börtönben végre állandóul köteles tisztaság, csinosság és egészség fentartási jó rend uralkodjék. 278. §. A’ beteg rab vagy cseléd nyavalyája körülményeiről gyógyítások ideje alatt, a’ főigazgatót na­ponkint ; felgyógyúlások vagy halálokról pedig a’ további szükséges intézetek megtétele végett, tüstént értesítsék; 's gyógyszertárba küldendő orvosi réndeleteiket, látásuk (visa) reájegyzése végett, a’ főigazgatónak mindenkor mutassák be, az illető vállalkozó gyógyszerárus, azokkal fogván beszámolni. 279. §. Orvosi rendeleteikre sohasem az illető beteg rabnak igaz nevét, hanem csak azon börtön ka­marának soros számát jegyezzék fel, mellyben azon beteg rab fekszik 's arra, hogy ebből orvosság elcserélési zava­rok ne történjenek, pontosán ügyeljenek fel. 280. §. A’ börtöni orvos-és sebész tanárok attól, hogy a’ rabokhoz bé-vagy tőlök, leveleket, ízenc­­teket, híradásokat vigyenek ki, kemény felelet ’s hivataloktóli felfüggesztés vagy épen elmozdítás terhe alatt is óva­kodjanak. 281. §. Azon helyeken, hol a’ kerületi börtönök feküsznek gyógyszertárok találkozván, a’ börtön intézet­beli betegek számára külön gyógyszertárat felállítani és tartani szükség nem leend, hanem az orvosi személyzet által kidolgozandó, és a’ főigazgató által jóváhagyás végette, a’ kir. Helytartótanácshoz felterjesztendő csélszerű feltételek mellett, a’ felebbi 1 i3, 206, 207, 208, 213, 214 és 213. §§-okban leirt móddal tartandó árcsökkentési úton a’ szükséges orvosi szerek kiszolgáltatása iránt, azon gyógyszerárussal köttessék szerződés, ki azoknak jó minőségben leendő kiszolgáltatását legjutalmasabb áron vállalandja magára; e’ felett 282. §. A’ közönségesebb orvosi szerek közűi, a’ kerületi börtönök helye körüli vidékeken , több füvek, gvökerek és czikkek lévén találhatók, és olcsó áron bészerezhetők, a’ kerületi börtöni orvosi személyzet tagjai, az olly ezikkeknek neveiket és a’ belőlük évenkint kivántató mennyiséget kijelelve , a’ főigazgatónak idejekorán mutassák be ’s azoknak megszerzését a’ főigazgatónak is segedelmével, munkásán eszközöljék az olly czikkeken kivűl a’ hirtelen előálló 's rögtöni segítséget kívánó hajokon és betegségeken lehető segítés végett, még úgy nevezett kézi patikát és sebészi eszközöket is tartsanak, ’s mind azokról pontos naplót és számadást vigyenek; minden részükrőli visszaélések, elmulasz­tások és hanyagságok, szoros felelet terhét húzandván reájok. 283. §. A’ felebbi 11. §-ban leírt bánási, a’ ne talán kerületi börtönben szülő nő személyekre nézve is tartassák meg; továbbá a’ büntetése kiszenvedésénél vagy kegyelem nyerésnél fogva szabadon bocsátandó rabot, egészsége akkori állapotjára nézve, gondosan vizsgálják meg; ’s az iránti véleményes jelentésüket, a’ rab szabadulását megelőző napon, a' főigazgatónak okvctetlenűl adják be, ’s ha a' különben szabadon bocsátandó rabra nézve, súlyos betegsége miatt, a’ felebbi 30. §-ban érintett körülmények forognak fen ; vélök a’ mondott 30. §-ban megszabott módon bánni kelletik. 284. §. A’ kerületi börtöni orvos-és sebész tanárok gondosan ügyeljenek arra is, hogy a’ börtönből szabadon bocsátott bár egészséges, annyival inkább pedig betegen feküdött, vagy meg is holt rabnak ágya, ruhái, kamarai bútorai, míg azok jól ki nem mosatnak ’s tisztittatnak, más rabnak további használás végett ne adassanak; sőt a’ megürült bör­tön kamarában se szállítassék más rab mind addig, míg azoknak padozata 's árnyékszéke teteje, kőporral dörgölve fel nem mosatik ’s a’ kamarácska ki nem meszcltetik, szellőztetik és füstöltetik, a’ ragályos nyavalyákban betegen feküdt vagy meg is holt raboknak ágyaik és ruháik pedig esetről esetre, okvetlenül égettessenek meg. 285. §. A’ börtöni orvos- és sebész tanárok a’ megholt rabokat az intézet halottas kamarájába vitetni s ott reájok vigyáztatni úgy tartoznak, hogy a’ halottas kamaráknak belső elrendezése és használása, kitűzött idves czéljának tel­jesen megfeleljen, e’ felett a’ halottakat, holt testeiknek 48 órák utáni eltakarittatása, vagy családjaiknak kiadása előtt gondosan vizsgálják meg ’s halálok kétségtelen voltáról, látlclcti iratukat (mellvnek valóságáról szoros felelettel tartozanda­­nak) a’ főigazgatónak,’ esetről esetre nyújtsák be; végre 286. §. Rendes naplókat vive, abban feljegyzendő természet és idő járási észrevételeiket (observationes mc­­teorologico-phisicas) úgy azt is, hogy hónaponkint, minő nyavalyák uralkodnak leginkább? hány betegek voltak? mikép és mi sikerrel gyógyitattak? ’s ezeken felül, még mi különös betegségi vagy az orvosi körbe tartozó rendkívüli egyéb ese­tek adták elő magokat? körülményesen fejtsék és dolgozzák ki; ’s okokkal támogatandó lehető jav állatikat is, abbeli jelen­téseikhez csatolva, a’ kir. llelytartótanácshozi felterjesztés végett, az esztendő végével, a’ főigazgatónak adjak be. 192 (329—331)

Next

/
Thumbnails
Contents