1843-1844 Irományok 1. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irásai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1844

C. A' börtön-rendszerről

tő. Ülés írásai. Julius 5-én 1843. 189 (323—325) 243. §. A' nő felügyelő által, a’ fő- és aligazgatók, ’s az intézeti tiszti személyzet előtt, hivatalában lépéskor leteendő eskü — kővetkezőkben foglaltatik: Én N. N. esküszöm sat; hogy miután az N. N. városában feliálló ’s N. N. soros számú kerületi bőrtőn intézeti nő felügyelővé kineveztettem, azon hivatal számára készitett szabályos utasításban foglalt kötelességeimnek minden részeit szorosan megtartva teljesítendem, ’s a’ mennyiben rajtam áll, kötelességeiket két nő- segédimmel is szorosan teljcsíttetem; a’ kerületi börtöni intézet fő- és aligazgatóinak hivatalos rendeleteiket tisztelő engedelmességgel fogadom ’s híven teljesíten­dem, a’ felügyelésem alá bízandó rabnők neveiket, börtön kamrácskáik soros számát, és egyéb körülményeiket, sőt más mindeneket is, miket a’ törvénnyel megállapított rendszer szabályai, ezen büntető és javító intézet személyzete részéről felfedeztetni \agy kimondatni tiltanak — se szóval, se írásban, se más bár melly móddal, nő felügyelői tisztem viselésének megszűnése után is, senkinek soha fel nem fedezem; hanem egyedül csak a’ törvényes itélőszék reám kelhető bírói paran­csára mondom ki; Isten engem stb. 4. A’ kerületi börtön intézeti pénztárnok eleibe szabott utasítás. 244. §. A’ pénztárnoki hivatal elnyeréséért folyamodó egyén, mindjárt folyamodásának benvújtásakor jelelje ki 's mutassa meg azt: hogy a’ kerületi börtöni pénztárak biztosítására kivántató, ’s a’ kir. Helytartótanács által az említett pénztárakba évenkint béfolyni szokott pénzek mennyiségére való tekintettel meghatározandó biztosítékot saját értékéből, vagy bevehető kezességnél fogva nyújtani képes; és ha a’ pénztárnoki hivatalt cl is nyeri, azon hivatalábani beiktatása előtt kétségtelen biztosítékot valósággal nyújtson is. 243. §. A’ pénztárnok, hivatalos kötelességeit, naponkint a’ pénztári szobában viszi és folytatja, ’s az intézet pénz-ládáját és Írásait is ott tartja, maga azonban állandóúl ott nem lakhatik; sem az intézet pénzei is hivatalos iratai közül, magány külső szállására soha semmit ki nem vihet; azonkivűl továbbá, hogy az intézeti tiszti és szolgálatbeli személyzet tagjai rendszeresített évi fizetésöknek tizenketted részét, a’ hónapok első napján, közülök mind egyiknek nyugtatvány mellett kiadja, a’ főigazgatótól (vagy ennek távollétében, rendszerinti helyettesétől) írásban nyerendő utalvány nélkül, még azon esetben sem vehet be, vagy adhat ki semmit, ha az utalványnak majdani megnyerését, bizonyossággal reménvlhetné; e’ felett a’ kifizetés végett utalványozott sommából, bár melly szin alatt is — legkisebbet sem húzhat le. 246. §. Ha a’ főigazgató, száz forintokat meghaladó, és se nem rendszeresített, se a’ kir. Helytartótanács által eleve helybe nem hagyott sommának kifizetését utalványozná a’ pénztárra, ’s azon utalványozás elleni észrevételeknek a’ pénztárnok részérőli előterjesztése sem használna: a’ főigazgatói olly utálványokra való fizetést, a' pénztarnok hagyja függő­ben, 's azokat irántoki rendelkezés végett, a’ középponti biztosságnak küldje fel. 247. §. A’ pénztárnok, minden bevételeiről és kiadásairól pontos naplót vigyen, és hogy az, annál hitelesebb legyen; a’ kir. Helytartótanács minden évben ’s ideje korán, a’ kerületi börtöni pénztárnokok által naplóknak használandó békötött olly könyvet küldjön, mellynek lapjaira eleitől végig a’ lapszám felírva, a’ lapok nemzeti szinü sinórral alól körül húzva (paraphirozva) — ’s a’ sinór vége belől pecséttel lenyomva légyen. 248. §. Mind azokat, mik a’ rabok gondviselés alá vett pénzeik és munkabér részeiknek gyümölcsoztetésére nézve felebb a’ 204-ik §. alatt rendeltettek: a’ főigazgatótól azok iránt veendő utalványok következésükben lehető legjobb móddal és biztosítással végrehajtani — ’s azon pénzekről külön számadást vinni tartozik; egyébiránt a’ pénztárnok divatén pénzeket a’ főigazgató tudta és megegyezése — 's a’ kölcsönözőktől vett kötelező leveleknek előmulatások — ’s a’ főigaz­gató által, látásával (visa) ellenőrképi megjegyzésök nélkül, kamatra senkinek nem kölcsönözhet, maguk pedig az eredeti vett kötelezvények, az intézet levéltárában zár alatt álló olly szekrényben tartassanak, mellynek kúlcsa a’ főigazgatónál légyen, ’s abból az ő engedelme és jelenléte nélkül, a’ kötelezvények közül egy darabot is senki ki ne vehessen; végre hogy az illető rab maga is tudhassa, hogy pénze és munkabér része, hogy kezeltetik, mind kettő miből áll, ’s mi lesz egykori kiszabadúlásakor általa követelhető? a’ rab azon pénzeit érdeklő czikk, a’ pénztárnoki hivatalos főkönyvből, az illy végre készítendő könyvecskébe kiírva, az illető rabnak is adassák ki. 249. §. A’ pénztárnok, bevételei és kiadásai naplójának hiv kivonatát, táblás jegyzéki alakban, minden hónap lefolytéval; évi mindennemű számadásait pedig — az év múltával, legfelebb hat hetek alatt tökéletesen elkészíteni — 's azokat a’ melléjök rekesztendő próba iratokkal együtt, a’ királyi Ilelytartótanácshozi felterjesztés végett — a’ főigazgatónak átadni tartozik. 230. §. A’ főigazgató, minden árjegyzékeket (Contokat) kifizetésük előtt, a' pénztárnokkal közleni fogván, az azokban kitett részletes és öszves sommákat a’ pénztárnok gondos figyelemmel vesse egybe, ’s újra adja össze (recalculálja) — ’s az akkép helyeslendő árjegyzékeket, utalványozásuk végett — a’ főigazgatónak küldje vissza. 231. §. Hivatalában iktatásakor a’ pénztárnok, az igazgatóság és az intézeti tiszti személyzet előtt, következő foglalatú esküt teend le: Én X. N. esküszöm 'stb: hogy miután az N. N. városában fenálló, ’s N. \. soros számú kerületi börtöni in­tézetnek pénztárnokává kineveztettem; hivatalom viselésének egész ideje alatt, annak kötelességeit magában foglaló szabály os utasításomat, híven és szorosan megtartom; napló könyveimet, táblás jegyzékeimet és számadásimat, lelkiesméretescn viszem és folytatom; a kerületi börtöni pénztárban kezelésem alá jutandó pénzeket, magam használatára, vagy vélöki kereskedés iizésre soha nem fordítom; sem mások által fordíttatni nem engedem; Isten engem stb. Orszáffiiyiil. írásai. / 48

Next

/
Thumbnails
Contents