1843-1844 Irományok 1. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irásai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1844

B. Büntető törvénykönyv

lő. Ülés írásai. Julius ő-én 1S4H. 240. §. A’ bűnvizsgáló bíró vizsgálatát rendesen kót hónap alatt befejezni, ezen időközben pedig vizsgálatát mind addig folvtatni köteles, mig a’ néki bejelentett, vagy általában tudomására jutott minden ismeretforrások ki nem merittettek. 241. §. Rendkívüli esetekben, midőn a’ fenforgó körülmények, a' szakadatlanul folytatott bűnvizsgálatot ezen két hónap alatt befejeztetni nem engedik , a bűnvizsgáló bíró a be nem fejezhetés okait kijelelni és az irománvokat a’ perbefogás elnökének beküldeni köteles, s a perbefogó szék legközelebbi ülésében a halasztás okai felett itélm, és azokat helyeseknek találván, a vizsgálatnak befejezését zaridö kijelölése mellett elrendelni tartozik; ellenkező esetben pedig, ha a’ bűnvizsgálatot kimerítőnek találja, az illető irományokat a közvádlónak átküldi, hogy ez a' 249—dik §. értelmében eljárjon. 242. §. A' bűnvizsgáló bíró a’ vádlottat a’ vizsgálat berekesztésével azon jogáról értesíteni köteles: miszerint a’ perbefogás kérdésének eldöntése előtt a’ 230-dik §-ban megállapított rendszabályhoz képest védelmét a' perbefogás elhárítására írásban benyújthatja; hogy pedig erről a’ vádlott értesíttetett, az a’jegyzőkönyvben világosan megemlítendő. 243. §. A’ bűnvizsgáló bírák eljárásukat körülményesen Írásba foglalni és folyó lapszámmal ellátott jegyző­könyv formájába szerkeszteni kötelesek, mcllynek elején az eljárás helyét, évét és napját, nemkülönben a’ jelen­voltak neveit, úgy a’ vizsgálatra alkalmat szolgáltatott okokat megemlítvén , a’ kiviláglott körülményeket történeti rend­ben hiven elősorozzák. 244. §. A’ kihallgatott személyeknek, tett kérdések és feleletek azon formában , mint előadattak és mindig azon pontok után iktattatnak be, mellyekben reájok hivatkozás történik. 243. §. A' műértők véleményei azon helyen iktattatnak be, mellyen azt a’ történeti előadás rendje meg­kívánja. 2 46. §. Berekeszti az egészet az okozott kárnak becsűje, és a’ netalán biztosság mellett szabadon bocsátott vádlottnak személyes leírása. 24“. §. Az ekkép szerkezlett jegyzőkönyvet a’ bűnvizsgáló bírák aláírják és mind azokkal , mik az döb­beni §§. értelmében hozzá csatolandók, az illető közvádlónak beküldik. 248. §. A’ közvádló a’ beküldött irományok megtekintése után, ha véleménye szerint a' bűnvizsgálat kimerítve nincsen, a’ bűnvizsgáló bírót, az előforduló hijányok kijelelése mellett, azonnal a’ bűnvizsgálat folytatására felszólítja, ki is a’ hijányok pótlása után, az irományokat újra a' közvádlónak beküldeni köteles. 100 (156—158) 11. Fejezet. A perbefogásról és ennek következményeiről. 249. §. A’ közvádló minden vizsgálati irományok egybevetése után, a’ vádlottnak perbefogása, vagy felmentése iránti véleményét, a’ perbefogó szék elnökének, az irományok beküldésétől számítva legalább hat nap alatt, Írásban beadni; a’ perbefogó szék pedig legközelebbi ülésben a’ kérdés felett végzést hozni köteles. 230. §. A’ vádlottnak szabadságában áll, időközben védelmét a’ perbefogás elhárítására, vagy magának, vagy szabadon választandó védője által Írásban benyújtani, a' nélkül azonban, hogy e’ miatt a’ perbefogás feletti végzés későbbre halasztathassék, ha csak olly körülmények nem fedeztetnek fel a’ vádlott által, mellyek a’ közvádlónak véleménye szerint is, a’ bűnvizsgálat folytatását szükségessé teszik. 231. §. A’ védő a’ vádlottal bírói személy jelenléte nélkül értekezhetik, és a' bűnvizsgálati irományokat, a’ közvádló véleményével együtt, megtekintheti; mi végre ezek a’ törvényhatóság, vagy illetőleg a’ királyi udvari főtörvényszék pertárában hat nap kitéve maradnak. 232. §. A' perbefogó szék az elejébe terjesztett bűnvizsgálati irományok nyomán, mellyek a’ jegyző által egész kiterjedésükben felolvastatnak, nem nyilvános ülésben a’ vádlottnak perbefogatását vagy felmentését elrendeli. 233. §. A’ perbefogás elrendelhetésére szükséges: 1) hogy a’ bűntett az elkövetése bizonyos vagy legalább igen valószínű légyen és ezen felül 2) bogy a’ vádlott az elkövetett bűntettet megvallja, vagy hogy rajta kapatott légyen, vagy hogy súlyos gyanú légyen ellene; — és hogy egyszersmind 3) ollvas körülmények ne forduljanak elő, mellyek egyes esetben a' tény bűnös voltát megszüntetik. 234. §. Ezen bírói végzés magában foglalja: a) a’ vádlottnak megnevezését; V) a’ közvádló keresetérei hivatkozást; c) azon bűntett előadását, mellynél fogva a' perbefogás elrendeltetett, a’ bűntett nemét meghatározó ténykörülményekkel együtt; d) azon törvényezikk idézését, melly szerint a' tett mind bűntett, büntetés alá vonatandó. 233. §. Midőn a’ 233-ik §-ban kijelelt feltételek valamelyike hijányzik, végzés által kimondalik, hogy a’ perbefogásnak helye nincsen.

Next

/
Thumbnails
Contents