Az 1840. évi V. törvényczikkely által a' büntető törvénykönyvvel válhatlan kapcsolatban lévő büntető 's javító rendszer behozása iránt kimerítő véleményadás végett kiküldött országos Választmány üléseinek jegyzőkönyve / [Buda] / [A Magyar Királyi Egyetem betűivel] / [1843]
A. A' bűntettekről és büntetésekről
21 V. fejezel A bűnszerzőről, felbojtóról. bűnszövetségről és bűnsegédekről. 50. §. t Bűnszerzőnek nem csak az tekintetik, a’ ki a’ bűntettet elkövette, hanem az is, a ki mást annak elkövetésére felbujtóit. 51. $. Felbojtonak pedig tekintetik, a ki valamelly bűntettnek elkövetésére: a) Szóval, vagy írásban mást világosan és egyenesen felszóllított és reá vett. />) Bérrel vagy jutalomígéretével mást arra elcsábított. c) Erőszakkal vágj’ fenyegetéssel mást arra kényszerített. d) \ alamellj’ tőle függő egyénnek azt világosan parancsolta. 52. §. A ki mást az 51-dik §-ban körűiírl módon valamelly bűntettre felbojtott, mind azokra nézve, miket a’ tettes az ő felbojlása szerint elkövetett, úgy szintén azokra nezve is, nuk ezen bűntettnek elkövetésére mint eszközök szükségesek voltak, vágj abból mólhatatlanul következtek, bünszerzőnek tekintetik, ’s úgy büntettetik, miniha azokat maga követte volna el. 53. §. Ha tehát a tettes a' felbojtás következésében a’ bűntettet bevégezte, a’ felbojtó az elkövetett bűntettnek bevégzésére rendelt büntetésnek teljes mértékéig büntettelhetik. 54. §. Ha pedig a’ tettes az elkövetett bűntettnek befejezésében szándékán kívül meggátoltatván csak bűnkísérletet követett el, vagy ha a’ bevégzéstől önkényt ’s a’ felbojlónak szándékán kívül ismét elállóit, mind azon esetekben, mellvekben a’ bűnkísérletre Ls büntetést rendel a’ törvény, úgy fog a’ felbojtó büntettetni, miniha azon bűntettre kísérletet követett volna el. 55. f A’ fentebbi 53 es 54-dik §§-nak eseteiben annál súlyosabb beszámítás terheli a’ felbojlót, móléi nagyobb volt a’ felbojtásnak befolyása a tettesnek elhatározására. 56. $. Midőn a’ felbojtó mást, valamelly bűntettnek elkövetésére az 51 §. a), vagy b), vagy d) pontja szerint reá vett, vágj’ csábított, vagy azt másnak parancsolta,