1843-1844 Főrendi Napló 5. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Koronás királyától szabad királyi Pozsony városában 1843-dik évi május 14-kén rendeltetett Magyar-országgyülésen a' méltóságos Fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Az országgyűlési Irományok Kiadó Hivatalában. / 1843-1844
1844 / 164. ülés
12 CLXIV ülés Fő-RR. naplója Junius 20~án 1844. Vallás lárgyál>an jelesen : a reversalisok, átmenetei, válóperek és a protestánsoknak Horvátországba befogadása iránt a RK 2-ik izenete.- ványa állal? gróf Majlálh János csudálkozik, hogy a’ bécsi és linczi békekötésekből kifelejtenék a' szolgálóról, és kérdést tön: ott-e a’ nagyobb szabadság, hol az átmenet alispán polgármester és a’ közgyűlés avatkozásával vagy ; szabadon korlátlanul történhetik? de lehetlen itt észre nem venni, hogy a’ gróf nem az átmenetre, hanem az átmenetnél kíván a' clertisnak szabadabb tért adni, mit én nem csudálok. A’ statusnak kötelessége a’ formákról rendelkezni ;’s azok megtartása felett ellenőrködni, nehogy ismét olly súrlódások történjenek, millyeknek hazánk eddig is tanúja voll. A’ forma azon anyagi dolog, mellyet az áttérés szellemibb valójától elkeli választani. A’ herczeg-primás és némelly föpásztor véleménye érdemel némi figyelmet (Xevetés) Akár mennyit nevessen is az ellenoldal, véleményem szerint itt a’ puszta tekintély sophismájának helye nincs, hol oknak kell ok ellen állnia (Jobboldalon: „helyes!“); ö herczegsége tehát azt mondá: hogy az áttérni akaró lépésének nagy fontosságára Iélekre halólag figyelmeztessék, mit a’ váczi püspök is pártolván, azt azon tekintetnél telte, hogy az átmenet ne felhevülés folytában történjék, ’s hogy ótalmul e’ lépés megfontolása szolgáljon. Ezekre csak azt felelhetem, hogy az átmenni akaró szándokának ünnepélyes kijelentése előtt lépése komolyságát megfontolván, a’ tisztelt föpásztorok aggodalma megszüntetik. — Hanlik György. zágrábi püspök: — Fő szerepel játszik a’jelen kérdésre nézve a’viszonosság, avagy is reciprocitás eszméje; erről akarom én is nézeteimet röviden előadni. Már előttem említették némellv érdemes tagjai ezen nagyméltóságu főrendi táblának: és én is azt tartom, hogy a’ törvényszerinti viszonosság általánosan véve koránsem áll abban, hogy a’ törvény minden alattvalóit, nem figyelvén azoknak állásukra, külön jogaikra, egyéb viszonyaikra, ugyan azon egy szabály alá sújtsa. Az illy törvény nem csak a’ viszonosság elvét sértené sokszor, hanem gyakran a’ legkiáltóbb igazságtalanságot foglalná magában. Lehetne erre számtalan példákat idézni, de ezeknek felhordásával nem akarom untatni Fenségedet és és a’ nagyméltósága Főrendeket. Így áll ez a’ vallásos viszonyokat érdeklő törvényre nézve is: nem abban áll annak viszonossága, hogy minden tekintet nélkül a’ különbféle vallások elveire nézve ugyan azon szabályokat állítsa fel, hanem abban, hogy kellő figyelemmel lévén a' catholica bit és egyéb bevett vallások elvei ’s fanjai iránt, igazságos, hogy olly rendelkezéseket tegyen, miszerint mindenki a’ nélkül, hogy vallását sérteni kénytelenitessék, engedelmeskedhessek a’ törvénynek. Ezt is könnyű volna példákkal felvilágosítani; de a’ dolog magában olly egyszerű, hogy példákra semmi szükség, Illy szellemben működött mindeddig honi törvényhozásunk is. így az 1791-ki 26-ik törvényczikk az evangélikusokat felmenti némelly ezébes misék hallgatásától, némelly egyházi menetektől, avagy is proces iőktól az eskiiletélelkor a' boldogságos sziizrei hivatkozástól; felmenti pedig, a’ mint világosan kimondja, azért, mivel ezek az evangélikus vallással ellenkeznek. Már ha törvényhozásunk illy gyengéded tekintettel viseltetett az újabb törvényesen bevett vallások elvei iránt: tekintettel kell annak minden bizonyára viseltetni a’catholica bit elvei iránt is: még pedig annál inkább, minthogy ez a’ lakosok nagyobb részének hitvallása; minthogy alkotmányunk a’ catholica egyház keblében született, nőtt, erösbedett, és a’ catholica hit szellemével olly annyira ál vagyon hatva, hogy eme viszonyokból őt kibontani nemis, lehet egyéb ha sarkaiból akarnék kiforgatni. Ezen nézetekből tekintvén már a’ jelenleg szőnyegen fekvő átmenet kérdését, a’ tekintetes KK és RR által ajánlott formák még azon alakban sem egyeznek meg a" józan viszonosság eszméjével, mellybe méltóságos gróf Széchen Antal ur indítványa által szorillatlak, sőt az én meggyőződésem szerint avval egyenes összeütközésbe jönek. Ugyanis a’catholica hittől az átmenet akarmelly más vallásra ellenkezik egyenesen a’ catholica hit elveivel, valamint ezt az idézett 1791: 26 t. ez. is kimondja egyenesen; ellenben az evangelica vallás elveivel nem ellenkezik: hogy lehet tehát ott ugyanazon szabályokat szabni az átmeneteire, hol arra nézve az elvek nemcsak különbözők, hanem egyenes ellentétben állanak? Továbbá az oktatás a’ catholicus papság legelső, legszentebb kötelessége; ez tétetett vállaira, midőn mondatott: „Euntes in mundum universum, docete omnes gentes, praedicate evangélium omni creaturae“ ’sat. De különösen kötelessége a’catholicus lelkipásztoroknak oktatni, felvilágosítani, megerősíteni a hitben azon egyénekot, kik ingadozván hitükben, attól elpártolni készülnek; szoros kötelessége oda hagyni a’ 99 juhot, és utána menni a’ századiknak, melly tévedésnek indult, azt felkeresni, feltalálván vállaira tenni ’s visszahozni az üdvösség aklába. Ezen kötelességtől öt felnem oldhatja semminemű hatalom, semminemű törvény, ennek megfelelni szent hivatása még akkor is, ha az által szabadságát, vegyonát sőt életét is veszedelmeztetné: valamint ezt azon ezer meg ezer vértanuk cselekedték is, kik leginkább azért hozattak a’ kínpadra, azért vesztették életüket, mert az oktatás szent kötelességét teljesítették némelly polgári törvények, avagy némelly zsarnokok kényparancsai daczára is. A’ catholicus papság bizonnyal mind maga tiszteletben tartotta mindig a’ polgári törvényeket, mind pedig azoknak megtartására oktatta, serkentette mindenütt és minden időkben a’ híveket — pedig nemcsak külső okoknál, hanem belső, avagy is a’ lelkismeret tekinteténél fogva, „non tantum propter iram, sed et propter conscientiam.“ De ha a’ polgári törvény egyenes összeütközésbe teszi magát az isteni törvénnyel, avvagy is a’ vallás elveivel: akkor neki nem marad egyéb hátra, mint mondani: „oportet obedire Deo magis quam hominibus.“ Minthogy tehát a’ t. RR javaslata elmellőzi, sőt kizárja az oktatást a’ catholicus papság részéről, sérti a’ catholica hit elveit, ’s igy a’ józan viszonosság szabályait is. De a’ javaslatba hozott formák azért sem egyeznek meg az igazságos viszonosság elveivel: mert a’ catholica hit sokkal szigorúbb lévén, mint az evangelicus vallások, a formák ugyanazonsága sokkal kedvezőbb volna ezekre mint amarra nézve; végre, ha a’ t. KK és RR által vagy a méltóságos gr. Széchen ur által javaslóit formák törvényenttetnének, valljon micsoda viszonosságot lehetne még azoknak kezelésére nézve is reményleni? Könnyű ezt következtetni azon szellemből, mellyel a vallásos ügyek tárgyaltatnak több hatóságainknál, kivált egy időtől fogva; de még abból a’ szellemből is, mellyben a t. KK és RR e’ jelen izenete vagyon szerkezve. Az én meggyőződésem szerint azon eljárás, melly eddig divatozott az átmeneteire nézve, elvileg leginkább felelt meg az igaz viszonosságnak (elvileg mondom, mert hiszem túlzások
