1839-1840 Jegyzőkönyvek 2-3. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Jegyző könyve. / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840

1940 / 137. országos ülés

Aprilis 24-kén 1840.

CXXXVII. Országos Ütés. -:i9

ébreszteni, ’s a’ nép erkölcsiségét megóvni: — Továbbá való az, hogy a’ polgári kötés polgári hatóság előtt is kötetthetik, ’s annál a’ catholicus lelkipásztorának jelenléte szükségtelen, de az illy kötések köz megegyezéssel felbonthatók, a’ házassági szövetség pedig — hanem is mint szentség — magában is a’ catholicus bit elvei szerint felbonthatatlan, ’s ennek kötésére szükséges a’ catholicus lelkipásztor jelenléte, ki jelen is van mindenkor a’ passiva assistentia mellett is, és igy ez nem ellenkezik a’ törvénynek világos rendeletével, ’s értelmével, ez által a’ polgári törvény önkényesen nem magyaráztatik, se tettleg nem váltóztatik.

Gömöri Követ (Szentirányi Karóig): A’ dolog érdemére nézve nincs észrevétele, mert látja, hogy azt a’ Rendek többsége pártolja, csupán a’ szerkezetre nézve — a’ Főrendek ugyan is előbbi viszon Izenetükben azt mondják, bogy ők a’ sérelmeknek eddigi felterjesztése módjától elállani nem kívánnak— minthogy pedig Megyéjének ezen sérelme úgy volna előadva, mint több sérelmei, ezt a’ Főrendeknek értésükre kívánna adatni, ’s ezt az Izenetben is kiterjesztetni.

Egri Főkáptalan Követe (Kováts Mátyás): Feltett szándéka vala, hogy teljes mértékben engedelmeskedjék az Elnök többszöri intésének az idő kímélésére nézve, de ezen feltételében és kéntelen önnön magán tapasztalni, ama deák közmondás erejét: „homo proponit, Deus disponit“ igen időtlen idő kímélésnek látszváu előtte némelly szükséges észrevételek elhallgatása. — Azt mondják a’ Karok és Rendek e’ jelen Izenetben : hogy az áldást csak a' Mindenható egy Isten sajátjának hiszik. Ez áil ugyan, de éppen nem ellentétben, vagy megczáfolólag avval, a’ mit a’ Főrendek mondanak, hogy az áldás a’ szentegyház sajátja, mert ezen elvek minden öszveütközés nélkül állanak egymás melleit, valamint egyik, vagy másik nemzeti felsőségnek vagy testületnek a’ törvényhozói, bírói és végrehajtó hatalom sajátja, mind a’ mellett is, hogy minden nemzeteknek törvényhozója, bírája és jutalmazója, — vagy büntetője az egy mindenható Isten, éppen igy a’ kegyelem és malaszt vagy ennek lelkűnkbe való öntése és gyarapítása az Istené, de mivel ezt ő szent Felségének érzéki természetünkhöz képest, érzéki szertartások által tetszett eszközleni, ezeknek mint evangéliumi új törvény szentségeinek kiszolgáltatását pedig az egyházra, azaz ennek szolgáira bizta, ezen hatalom kizárólag az egyház sajátja, melly mivel nem ura, hanem csak sáfárja azoknak, hatósági körén túllépne, ha azon feltételekre nem ügyelne, mellyek a’ catholica anyaszentegyliáz közönséges hitéhez képest üdvös feltételekhez szükségképen megkívántainak, és a’ meilyek nélkül következőleg maga az Isten-ember Krisztus Jézus sem szolgáltatná ki azokat, ha mint hajdan még most is látomást járna, ’s kelne közöttünk, mind a’ mellett is hogy ő általa szerzett szentségeknek nem csak sáfárja lenne, hanem egyszersmind ura is maradna azon esetben. — Ebből már eléggé világos az is, mi nagy különbség legyen az áldásnak, azon neme között, melly valamelly szentségnek kiszolgáltatására intéztetik, és a’ között, mellyel vagy az Isten kéretik , hogy némelly testi dolgokkal a’ hívek ne csak lelki és testi baj nélkül, hanem egyszersmind mind a’ kettőnek épülésére élhessenek — vagy a’ mellyel minden emberek iránt minden kivétel nélkül ugyan azért ellenségeink és üldözőink iránt is tartozunk, — Az illy áldás által mindenek előtt lelki javakat és a’ mennyiben ezekkel megférhetnek testieket is kivánnak Istentől minden embereknek, de ha némelly esetekben egyik vagy másik szentség kiszolgáltatására rendelt áldást osztogatnák a’ szentséghez járulóban, és a’ körülte állókban olly hiedelmet gerjesztenénck: hogy az semmi nélkül sem szűkölködik, a’mi csak annak üdvösséges feliételéhez megkivántatik, holott hitükhöz képest ellenkező meggyőződés létezne elméjükben. Illy esetekben a’ Szentség urának akaratja ellen cselekednének, lelki haszon helyet, lelki kárt okoznának, és igy nyilvánságosau hívtelen Sáfárok volnának, megösmerték ezt bölcs Eldődeink mert az 1850: 16ik törv. czikkelyben igen világosan is komolyan az rendeltetett: hogy minden sorsa yilági Rendek, azokban mellyek az Istenhez és tiszteletéhez tartoznak minden ellenkezés nélkül engedelmeskedjenek a’ Püspököknek ’s általok küldött egyházi férfiaknak. — Mivel tehát világos hogy azon kérdés, minémü lelki készület kívántatik valamelly szentségnek üdvösséges felvételéséhez, a’ Dogmaticának vagy a’ hit alkotványnak tárgya, a’ mint már ezt egy előbbi alkalommal felvilágosítani igyekezett, — mind azon polgári törvények, mellyek a’ szentségekhez és általában az Isteni tisztelethez tartozó szertartásokról rendelkeznek, nem alapítólag, hanem csak oltalmazólag szóljanak, —vagy is nem azt parancsolják, minő szertartásokkal kellessék élni, a’ külső Isteni tiszteletnek egyik vagy másik részében, hanem hogy mind az, a’ mit a’Római Catholica Anyaszeulegyház maga független és pedig közvetlenül magától Krisztus Urunktól nyert, hatalmánál fogva már eleve elrendelt, nálunk is annak hit és erkölcsbeli szabályaihoz , és egyébb egyházi törvényeihez képest minden akadály nélkül gyakoroltathassanak ; ha pedig a’ polgári törvényhozás soha csak a’ külső szertartások elhatározásába sem avatkozott', annál kevésbé avatkozhatott az anyaszentegyház belső bíráskodásába, a’ hol arról van a’ szó, milly lelki állapot kívántatik a’ hívek részéről a’ catholica Dogmaticáuál fogva arra, hogy valamelly szentségben ennek Isteni szerzője szándékához képest részesülhessenek? Ezen kérdést összevéve azon nemzeti iránnyal, melly a’ reversalisoknak jövendőre való teljes megszün-1« *