1839-1840 Országgyűlési Napló • Szerencs János: Az 1839-ik évi országgyülési jegyzetek / Budapest / Pesti Könyvnyomda-Részvény-társaság. / 1877

1839 / 11. ülés

azonban véleményemet a módra nézve kijelenteném, szükségesnek vélem némely dolgokat előre bocsátani:

1. nincs, ki tagadhatna, hogy törvényeink a szokásnak nagy hatalmat adnak. Kerületi tanácskozásokban kifejtém, miként a Verbó'czy Élőbeszéd 10. czíme szerint nem csak alkotó, hanem rontó ereje is van fent lévő törvényeinknek. A szokás alkotására nézve a nemzet és Fejedelem megegyezése kívántatik ugyan, de a Fejedelem állása sokkal kedvezőbb e részben, mert a 10-ik ez. (4-ik stb.) szerint a visszás szokásra a nemzet ellen elég 10 esztendő, midőn a Fejedelemnek felhagyott jogokra nézve emberi emlékezetet haladó idő kívántatik. Valljuk meg 2-or, hogy különössen büntető törvényink felette hiányosak. 3-or, hogy régi törvényeinknek még sok furcsaságai vannak, melyek pedig megszüntetve nincsenek, valljon a tolvajokról, jelesen a lólopásról szólló törvény (III. 34.) hol még mercipotus is emlegettetik, — melyről már ma azt sem tudjuk, hogy miesoda? (áldomás) áll-e úgy a mint ott fekszik? ismerjük el 4-er, hogy törvényink általában homályosak, vegyük cl például a múlt országgyűlésen hozott úrbért csak most liozánk azt, és mégis lehet-e mondani, hogy határozottabban nem készíthettük volna, holott felettük ellenkező vélemények jó emberek kebelében is keletkeztek. A mi már a fenforgó sérelmet illeti, azt két részre osztom. Intéztetik 1-ör a kormány, 2-or az eljáró bíróság ellen.

Elsőnek legnagyobb vétke, hogy szavakat vont hivtelenségi bűnre, de engedjenek meg a Rendek, ha ott, hol a törvények ily hiányosak, a kormány csak azt teszi, hogy megkérdezi a törvényes bírót: hallod-e, tartozik-e ez a tett az 1723: IX. t.-czikkhez vagy nem? akkor bizonyosan oly roppant, oly szörnyű vétket nem követett el, mint állittatik; mert ő csak figyelmeztette a bírót, a többit reá bízta. A bíróság elleni panasz ismét kétfelé oszlik, 1-szür a procedúrára, 2-szor az ítélet érdemére. Az elsőről — nézzük — mit tartanak törvényeink, hajdan abban egyedül az erő határozott, egy fejedelmi szó elég volt a bűnös lesujtására, mert a Felség volt a rendes biró, a ki akár belül, akár kívül az országon Ítélhetett; később t. i. 1715-ben úgy módosíttatott, hogy ha maga Ítélni nem akart, magyar tanácsosok által ítéltessen, kik mindazonáltal az országon belől tartoznak hozni Ítéleteiket; ily hányattatások közt volt e fontos ügy, mig végre 1791-ben az 56. czikkely által a királyi Tábla bírósága alá rendeltetik, de akkor is a procedura ki nem mondatott és igy csak a szokás szolgálhat arra nézve szabályul, mi volt pedig a szokás, tudjuk az 1795. és 1802-ki esetekből; az 1807-ki országos Rendek kívánat, nem pedig sérelemképen felterjesztést tettek az iránt, melyben kérték: a) hogy ügyvédet szabadon választhasson a Felség sértő, b) hogy a Fiscus ne maga tétesse ezen tanú vallásokat; c) hogy ezen tanú vallások az egész bíróság színe előtt hitelesíttessenek. Mi lett következése? az a királyi válasz, mely azt mondja, hogy prókátort szabad legyen választani, egyébiránt a többire nézve marad ő Felsége az eddigi divat mellett, megmaradt a dolog ezen állásában, azóta sem kívánat sem sérelem nem terjesztetett fel. Ha már ily körülmények közt hibázott is a főtörvényszék, de azért azt oly szörnyű törvénytelenséggel vádolni nem lehet. A mi az ítélet érdemét illeti: az egy európai alkotmányos országban is taglalás alá vétetni soha sem engedtetett; az ily bizodalmatlanságból sokkal károsabb következések keletkeznének mint jók a birálkodásokból. De nem tartozik honunkban is felelősséggel a biró másnak, mint Istenének és lelkiismeretének; sőt eleinte az 1791: XII. t.-cz. által világosan kikötötték, hogy a bíróság tettébe még a végrehajtó hatalom se avatkozhassék. De tek. Rendek,

egy részét teszsziik, felsőséget akarunk azon gyakoa másik fél, t. i. a kormány is ne tehesse? de vélekebefolyása itt nem szükséges; egész Európában, sőt Amerikában is a bíróságnak más őrje a közvéleménynél nincsen. — Egyébiránt megismerem, hogy még is történtek olyanok, melyeknek történni nem kellett volna; melyeknél fogva véleményem az, hogy miután azokat a törvénynek részint hiánya, részint homálya okozta, jövendőre nézve hozattassanak oly törvények, melyek egyrészről a szóllás-szabadságot biztosítsák, de másrészről a szabadosságot is korlátozzák, biztosítva lesz igy mind a kormánv, mind a nemzet. Továbbá hozattassék felségsértési és hitetlenségi perekben világosabb törvény. — Hogy az eddigiek nem világosak, kitetszik abból is, hogy, midőn az a törvény hozatott, már akkor sok magyarázatoknak adott alkalmat, a Fejedelem többször lekiildte, hogy tétessenek még hozzá több esetek, utoljára is nem fogadta el az ország módosítását, hanem megmaradt azon általános kifejezés mellett, „qui se evidenter“ sat. és igy hogyan lehetne az ma világos, mely 100 évvel ezelőtt már születésekor homályos volt? a múltra nézve egy alázatos felírást javaslok, mely a történteket minden következéseivel megszüntesse, és ezt azért, mert nem szabad elmulasztani semmi alkalmat a bizodalom helyreállítására.

Klauzál Gábor (Csongrádi): Közczélul tűzi ki méltóságod (a kir. Személynek) elénk a bizodalmatlanság elenyésztetését. Szép czél és üdvös tanács, részemről örömest kezet fogok benne. De én azt hiszem, hogy itt nem a Fejedelem, hanem a kormány iránt van a bizodalmatlanság, azon kormány iránt, mely mióta a kölcsönös bizodalmát csökkenni látta, nem tett legkisebbet is annak helyreállítására, sőt most is, midőn épen a sérelmek felett tanácskozunk, a méltóságod által előterjesztett nézetekből ítélve, nem hogy vigasztalást igyekeznék mielőbb önteni sebesitett szivünkbe, de még csak reményt sem nyújt: ha lesznek-e azok valaha orvosolva?! Azt mondja méltóságod, hogy ezek nem országos sérelmek. Az

ha mi, kik a törvényhozó hatalomnak csak rolni, hogyan fogjuk megtagadni, hogy azt désem szerint sem egyiknek sem másiknak