1839-1840 Irományok 1. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Irásai / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840
1839 / 11. ülés
f / Mivel pedig előre látható volna, hogy a katonaság öszvchuzottabb szúllásoltatásának következésében, nem mindegyik Törvényhatóságnak kebelében fogna kaszárnya, vagy kaszárnyaféle épület állhatni, ellenben némelLy Törvényhatóság több vagy nagyobb illyetén épületek felállítására mint a’ mennyi vagy a miilyen ót a’ koz teller igazságos felosztása szerént illetné, leend köteles: annál fogva erre való nézve, ezen országos Küldöttségnek véleménye oda terjed, hogy c részben, az igazságos aránynak helyre ütése, máskép, mind az illyetén terhcltetéseknck az Országgyűlésén megállapítandó kulcs szerént való kész pénzbeli kölcsönös kiegyenlítése által nem eszközölhető. C) Az Ezeredek mellékes szükségeit, — a' mellyek iránti egyes rendelkezések, az illető 1 793ki rendszeres munkának Il-ik Részében ’s az 1827-kiilek 1-ső Része 3dik szakaszában foglaltatnak,— ezen országos Küldöttség oilyanoknak tekinti, ar mellyek a’ megállapítandó elvekhez alkalmaztatva készülendő kaszárnyái tervezetek körébe tartozván, részletes intézkedést ez úttal még nem kivannak. />) Az áftalkelő Katonaságra nézve,— azon általjános élelmezési és száll ásóit at ási rendelkezéseken kivűl, mellyek fentebb a’ maga helyén javallatban hozattak, rs mellyek mellem, e’ részben még azzal lenne az Országnak némi könnyebbség szerezhető , ha a katonai költözéseknek vonalai, a- lehetőségig állandóan fognának kijelöltetni, — az 1827iki országos Küldöttség munkálata I-ső Részének 5dik szakaszában foglalt részletes intézkedéseket, jelen Küldöttség is a’ fentebbi elvekhez alkalmaztatott némi módosításokkal, elfogadhatóknak vélné; jelesül: a) Semmiféle nagyobb Transennák, a" miilyenek a1 fél Svadronnal (cohors) vagy századdal felérők, vagy azt felülhaladúk, a’ M. Kir. Il.elyt. Tanácsnak előre teendő jelentés, a’ kissebbek pedig, a’ katonai és tartománybcli Biztosságoknak közlései, és assignatióji nélkül, meg ne indíttassanak. bj Mihelyest valamelly nagyobb Transennának esete a1 kir. H. Tanácsnak tudtára esendik , az ennek számára szükséges utazási terv, a’ tartomány beli Biztosságnak Fő Igazgatója által dolgoztasson ki, és közöltessen nyomban mind a’ kerületi tartománybeli Biztosokkal, ’s az illető Törvényhatóságokkal, mind viszont a’ katonai Biztossággal is. c) Egyszer’smind az illyetén Transennáknak számára inegkivántató vontatásoknak jezyzékei — mellyek mindég az áltkelő katonaság valóságos áilapotjához mérve, dolgoztassanak ki, — vagy a" tartománybeli Biztosságnak Főigazgatója, vagy az illető kerületi Biztosok által, azon Törvényhatóságokkal , mell}eket a’ dolog érdekel, jókor oily végre közöltessenek, hogy ezek, a mennyiben az illető állományokon , az áltkelő katonaságnak befogadására alkalmatos kaszárnyák, kaszárnyaféle vagy más köz épületek nem lennének, annak szállásoltatása eránt, a1 szükséges rendeleteket megtehessek, melJy végre az illető jegyzékek azon kerületnek katonai biztosi hivatala által, mellyből a’ katonaság megindul, ugyan azon kerületbeli tartománybeli Biztosok azonnal szolgáltassanak kézhez. dj Az ekkép kiadott utazási tervben, bár mi szín alatt akár önkényesen változásokat tenni, akár illyeneket a’Törvényhatóságoknál erőszakosan eszközölni a’ katonai Rendnek, a’ legszorosabb felelet terhe alatt tilalmas lészen. ej Nagyobb Transennáknak eseteiben, a’ jókori bejelentésen kivűl, némelly kirendelt tagok is előre küldendők lesznek, hogy azok , a szükséges intézetek megtétele végett, a’ helybeli Elöljárókkal , azt az illető Tisztviselőnek bejelentendókkel; értekezhessenek. f) Kissebb Transennák esetében — mellyekre a’ fentebbi rendelkezések nem terjeszkednek, — csak biztosi jegyzékek, és assignatiók kívántainak, sőtt némelly különös környülményekben Al-Ispányí rendelések, rendkívüli szükségkor pedig, p. o. parancsvivőkre (Ordinantiae) ’s betegek vagy rabok szállítmányaira nézve az illető Főtisztek által kiadott Bizonyítványok is elegendők. Egyébaránt az illyetén Rendelések nélkül az áltkelő katonaságnak semmi sem szolgáltattasson ; a’ mit pedig az, ezeknek ellenére a’ lakosokon ne talá l még is megvenne, az kihágásnak tekintetvén maga helyén eszkőzlendö fenyítésen kívül, tökéletes kárpótlással téríttessék meg. g) Az áltkelő közembereknek, Altiszteknek és Primaplanisláknak járó salgaraális szolgáltatások, a’ mennyiben azok Őrhelyeken (loca praesidiaria) kincstári vagy különös quártélyházakban, vagy ideiglen kijelelendő közönséges szobákban alkalmaztatnának , a’ kincstár által, ezeknek hijányában pedig, ha ugyan illy helyeken egyes adózókhoz szállíttatnának, a’ szállást adó gazda által lesznek megszerezendök. h) A’ síkon pedig, ha mint fellyebb érintetett, Kaszárnyákban, vagy kissebb quártelyházakbau nem alkalmaztathatnának, hanem egyes lakosokhoz szállítatnának, ezen szolgáltatások az adózót,— ki ezekért nyomban ar országosan meghatározandó bért nyerendi,— fogják illetni. iJ Az egyes lakosoknál szállásoló áltkelő katonaságnak salgamuma csak abban álland.hogy ezt, egyedül a’ szalmazsákhoz aránylag szükséges szalma, ’s a’ tűzifának és világítónak, olly mértékben, mellyben azzal maga a’gazda ellátva vagyon, közös használása illetendő 2(, 11. Ütés h úsai Julius \ ifién. / t