1839-1840 Főrendi Jegyzőkönyvek • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar- és Csehország e' néven Ötödik Koronás Királyától szabad királyi Pozsony városában 1839-dik évi junius 2-kára rendeltetett Magyar Országgyülésen a' Méltóságos Fő-rendeknél 1840. februarius 25-kétől majus 12-ig tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Nyomtatta és kiadta Schmid Antal / [1840]
1840 / 96. ülés
XCVI. országos ülés. Februarius 28-kán 1840. 05 vallásbeli tiiredelem ás egyenlőség kényszerítést es erőltetést nem szenvedvén, azok csak ellenkező szüleményekre fognának Horrit-, n»iokot szolgáltatni. Voltam is olly szerencsés tapasztalni, hogy a’ Nagymélt. Fő-Rendeknek majdnem összesége ezen állításoknak TMA,'.é8'T4‘‘ igazságáról és helyes voltáról meg leven győződve, a- kérdéses tárgynak miképem eldöntését a’ Társországok tanácskozásaiból*"*"^"11^* kifejlendő eredményektől felfüggeszteni, es ezen végzethez való járulásra a’ T. KK. és RR-ket felszólítani méltóztatott. Teljes bizodalammal valék tehát, hogy a' T. KK. es RH, ezen tárgynak igazságát szinte szívükre vévén, előbbeni határozatuktól elállani, és e: részben a' Nagymélt. Fő-Rendekkel egyet fognak érteni. De megvallom, váratlanul és fájdalommal az ellenkezőt kell tapasztalnom, és igy azon edes reményemben csalatva érzem magamat, hogy a’ T. KK. és RR. a’ kényszerítésnek ösvényét a’ szabad kifejlődésnek üdvösségesebbjével és foganatosabbjával már valaha fel fogják cserélni. A' T. KK. és Rendeknek jelen izenetökben felhozott okoskodása engem meg nem győzhet arról, hogy a: Társországok municipalis törvényeiről megegyezésük nélkül rendelkezni lehessen. Távol legyen tőlem ez által a‘ magyarországi törvényhozásnak azon jogát tagadni, hogy a" közigazgatásnak minden ágaiban és tárgyaiban a Társországokra is rendelkezhetik, de ezen általányos szabálytól a’ municipalis törvények kivételt képeznek; mig az 1715: 120 és az 1791: 58 törvényczikkelyek magok erejükből kivetkeztetve nem lesznek, addig én a municipalis törvényeket mint olly tulajdonát a’ Társországoknak tekintem, mellytől őket hozzájárulásuk nélkül törvényes utón nem lehet, politicai nézetekből pedig aligha czéliránvos és tanácsos megfosztani akarni. Engedjék meg kegyesen cs. kir. Főherczegséged és a’ Nagymélt. Fő-Rendek, hogy politicai és méltányossági szempontból indulván, ezen alkalommal azt nyilváníthassam, a’ mi a' Társországoknak jelen állapotjára és annak okára nézve keblemet mélyen sújtja. Azt tartom, hogy senkinek figyelmét el nem kerülték azon nemzeti mozgalmak, mellyek az utolsó országgyűlés óta, de leginkább az utóbbi időkben Horvátországban olly kitüntető módon mutatkoznak. Előrebocsátom, hogy bizonyosan nálamnál senki forróbban, senki nyíltszivűebben nem kívánhatja, hogy azon kötelek, mellyek századok óta a Társországokat Magyarországgal egyesítik, kölcsönös boldogításunkra még szorosabbakká váljanak; de vérző szívvel meg kell vallanom, hogy olly gondolkozás, olly bánás módja, a’ miilyent a’ Társországok a’ T. KK. és RR. részéről az újabb diaetákon minden azoknak külön municipalis és nemzeti létét legtávolabb is érdeklő kérdésben folyvást tapasztalni kénytelenjeinek, azon óhajtott czélhoz, t. i. hogy a’ horvát a’ magyarral még jobban egyesüljön, soha nem fog vezetni. A' magát önként a' magyar Koronához csatolta horvát nemzet, századok óta a' közös Hazának, közös alkotmánynak védelméért úgy, mint koronás Királya iránti tántoríthatatlan hűségének kimutatásáért, külön nemzeti és külön municipalis léte mellett is, vetélkedve a' magyarral éltét áldozta, vérét ontotta, és még jelenleg is, midőn az egész Haza áldott békével él, határain felfegyverkezve, veszélyekkel küzködik. Bátran tehát cs büszkén mondhatom, hogy a‘ magyar történet évkönyveiben kevés fénypontot lelhetni, a’ mellvben a’ horvát Nemzet hathatós részt nem vett volna, de egyszersmind a' közös veszélyben, közös szerencsétlenségben atyafiságosan és becsületesen a’ magyarral osztozkodva. Fáj tehát, és méltán is ingerlőleg fájhat, ha ezekről elfelejtkezve a' magyar, most, midőn nemzetiségét fő kincsének tekintve, mindent, a’ mi annak gyarapodására és megerősítésére szolgálhat, a’ horvátnak nemzetiségét és municipalis létét nem tisztelvén, nyelvét kényszerítés által nála honosítani, és azt általa már egyszer törvényesen elismert és biztosított municipalis jogaitól akaratja ellen is meg akarja fosztani. így, Nagymélt. Fő-Rendek! rokon nemzetet magához szorosabban csatolni, igy annak szeretetét megnyerni, vagy megtartani, valóban lehetetlen. Még a hatalmas hódító is a' meghódított nemzetben tiszteli annak nemzeti sajátságait, jól tudván, hogy csak igy biztosíthatja állandóan magának hódítását. Tehát sajnosán tapasztalván a’ horvát nemzetiségét és municipalis létét a' veszélynek kitéve, ugyanazon módokhoz és eszközökhöz nyúl, mellyekhez a’ magyar maga illy helyheztetésében látván magát, hála legyen a' Mindenhatónak! jó sikerrel is folyamodott, ü is tehát nemzetiségének megerősíttetését fő czélul tűzvén ki magának, nemzeti nyelvét szorgalmatosán műveli, és ezt a' magányéletnek szűk köréből a’ nyilványosságnak fénypontjára emelni igyekszik a* nélkül, hogy erre nézve legkisebb erőltetésre is szorulna, mert Horvátországot csak horvát lakja, és kiki, előkelőktől fogva az utolsó emberig, a’ horvát nyelvet mint anyai nyelvét szeretve érti és ajkairól zenged. Ezen ifjonti nemzeti lelkesedés, az öntudatnak és önérzetnek tiszta eredménye, korántsem Horvátországnak geographiai keskenyebb határai közé vagyon szorítva, sőt inkább annak éltető és erősítő gyökerei köröskörül szét elágazva, még Magyarországnak kebelébe is nyúlnak, és mindenütt rokon szivekre akadván, élesztő és sokat ígérő táplálékot szívnak, mi által annak elébe olly védfal gördíttetik, mellyet kényszerítés, erőltetés és nyomatás csak megerősíthetnek, nemzetiségnek pedig és municipalis létnek méltánylása, barátságos bánás ártatlanná és a’ nemzetek valódi érdekével összeférhetővé tehetnek. Azonban el nem titkolhatom magamban azon belső meggyőződésemet, hogy okokat vizsgálva, azon szüleményeken örülni nem igen lehet, mert azokban két rokon karonfogva járó nemzetek kétes és különböző jövendőjének magva könnyen rejtezik ; más részről pedig azoknak létén sem csudálkozhatni, mert ezen esetben is mint minden illy nemű esetekben, a természet azon örökké változhatatlan törvénye, hogy minden actio reactiót szül, — tiszta fényben ragyog, és őszintén meg kell vallanom, hogy ha ezen reactio nem mutatta volna magát, a’ horvát meg nem érdemlené, hogy az Isten külön nemzetnek teremtette, mert valóban gyávának és elfajultnak kell lenni azon nemzetnek, melly nemzetiségét, ezen isteni ajándékot, mint legfőbb kincsét, féltékenyen nem őrzi, védelmezi; gyáva pedig és elfajult a’ horvát soha nem volt, de nem is lesz soha, még legjobb barátjának kedvéért sem. Az igazság és a’ méltányosság megkívánják, hogy egy rokon nemzet a másiktól olly áldozatot ne követeljen, ne reméljen, mellyet maga megtenni nemzeti méltóságával, nemzeti büszkeségével összeférhetőnek soha nem tarthat. Illy meggyőződéstől, illy érzéstől lelkesített tehát soha nem várhatja, hogy a" horvát, nemzetiségét megtagadván, maga magán egy nemzeti öngyilkosságot kövessen el, vagy ezen az Istenség és természet elleni bűnnek végrehajthatására gyáván segédkezeket nyújtson, sőt inkább mint eddig, úgy jövendőben is ezen a természettől nyert sajátját védelmezni fogja tudni. Kérve kérem tehát cs. kir. Főherczegségedet és a’ Nagymélt. Fő-Rendeket, méltóztassanak a' T. KK.-at és RR.-ket arra felszólítani, hogy a’ kényszerítésnek szenvedhetetlen, és áldott gyümölcsöket e’ részben soha nem teremhető pályáját elhagyván, a’ kérdéses tárgynak miképeni eldöntése a' társországokban-! jövendőbeli véleményeknek kifejlődésére szabadon bizassék. Egyébiránt bizonyosokká tehetem a" Nagymélt. Fő-Rendeket, hogy ezen kérésemben úgy, mint egész beszédemnek minden pontjaiban, más vezércsillagot nem követtem, mint azon tiszta kebelből származott forró óhajtásomat, hogy a’ magyar és Társországok között százados rokon egyetértés és szeretet káros kényszerítés és erőltetés által ne veszedelmeztessenek. Mennyire pedig én a" magyar Nemzetnek nemzeti lelkesedését tisztelem és becsülöm, annak a jelen szempillantásban is nyilvános jelét adom, mert munkát és fáradságot nem kiinélvén, mint horvát, már férfikoromban iparkodtam a’ magyar nyelvet sajátommá tenni.— Mi pedig végtére a' T. KK. és Rendeknek azon javaslatát illeti, hogy e’ kifejezés: „Tótország“ a Törvénykönyvből kihagyassék, mert ezen nevezet alatt foglalt három Vármegye, Pozsega, Verőcze és Szerém, nem csak Magyarországnak bekebelezett, de annak valóságos kiegészítő részei: nem akarok az elmúlt régi időknek diplomaticai vizsgálgatasaba bele ereszkedni, hanem csak arra szorítom véleményemet, hogy nem csak a' folyvást! országgyűlési és közönséges gyakorlat, hanem az 1715,— 1723,— 1751-ki diaetáknak több törvényei, és maga a’ szóban forgó 1791: 26 t. ez. is világosan bizonyítják, és az e" tárgyra nézve az urbérben kiadott kir. leirat korántsem gyengíti, hogy az Inff.rioris Slmoniae (Tótország) nevezete alatt a ■* \ ár megye, Fő-rendi Napló. /. Kötet.
