1832-1836 Jegyzőkönyvek 9. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
255. országos ülés
*04 2őÖ-dik ÜLÉS 10. Novemb. goknak s felmentéseknek adására — a’ jobbágyok pedig a’ földes úri megegyezés mellett annak minden úri törvényhatóságától való feloldozására nézve is, a' természet örökös törvényében gy ökerezett kétségtelen szabadságával bírnak. — Ezen elvnek tehát, meliy már a’ felvett Törvény Czikkely 1-ső §-sában néműképp foglaltatik, nyilvános kijelentését — a’ nemzetnek méltósága, ereje, ’s ditsősége, a’ fejedelmi és országi széknek állandósága, tartóssága és fennsége—a’köz jónak szüksége, haszna ’s java — a’ nemzeti gazdálkodásnak, iparkodásnak és kereskedésnek buzdítása, elősegéllése ’s erősítése — az adófizető nép hiv szolgálatainak, teherviseléseinek, ’s fontos kötelessége tellyesitésének méltó megbecsülése, ugyan ennek fáradhatatlan izzadsága, ereje, ’s gy arapodása által Verbőczy idejétől fogva tízszeresen és többre felemelt nemzeti vagy onok értékének betse, — e’ jelen Törvényhozásban majd mindenhol tapasztalt idő szellemének okos ’s előre való szelíd elintézése — ’s végre a’ köz boldogság és tsendességnek fő tekintete hathatósan ’s okvetetlen megkívánja: hogy így ezen leginkább szükséges, hasznos és számos ország lakosainak polgári neme, az ő mineműségéhez és állásához képest mentői inkább ollyatén tökélletes, kívánatos és csendes állapotba helyheztessen, — mellynél szemcsésebbet semmi köz viszontagságok, semmi erőszakos mozdulások és zavaradások valahára is 'a’ belső önn meggy őződés, igazság, egyenesség és az ország alkotmánya folytában nem szülhetnek. — így fog valósodni, hogy a’ nemzeti erőnek hatósága a’ tulajdon erénye által feladott mérsékelt szabadságában erősödvén, az úrbéri szolgálat bilintseitől feloldott nemzeti gazdálkodás józanabb alakot és minémüséget nyerend — majd az érték ’s nemzeti jól lét az ezt eszközló belső és külső országos bátorsággal ezen nemes és tellyesitett keresztény i szeretet által minden részről nevelkedvén, akármelly ellenségnek rettentővé leszen. Ugyran azért a’ jusoknak és birtokoknak rendszeres Törvény által megállapítandó kifejezése és biztosítása eszközöltetvén, — a’ jobbágyi tartozásoknak, adózásoknak és szolgálatoknak egy szerre ’s egy be foglalva való állományaik — a’ minden időtől fogva lévő és ujjabban hajdani szabadságába Jerusalemi 2-dik András Király aranya bullája foly tában utóiható jussal vissza helyheztett jobbágyokkal, vagy éppen nem, vagy résziben, mint az egész'testiséget érdeklő akármelly adomány és határbeli javak, ’s haszonvételek, — úgy a’ fenn tartott uradalmi Törvényhatóság szükséges folytatására Törvény vagy egy eség által elhatározandó föld bér, és fizetéssel eránt átalyánosan is megállapított sománnak letételével — fenn hagyván a’ földes úri örökösödést, kötésbért és a’ törvényesen fenn tartottakat — a’ haza alkotmányi kiváltságok formájában felteendő örökös megváltást tárgyazó szerződéseket Küldői által adott utasítása folytában, kik a’ földbirtoki tulajdonos just is készek a’ jobbágy oknak engedni — de önnön meggyőzedéséből is pártolni tartozik, hogy tehát ezen törvényes és alkotmányos szavazatja, mellyel egyedül a’ földes uraknak a’ jobbágyaikkal való egy ezés által (fenn maradván az 1.3-dik czimjében kifejezett felsóbbség feiügyelésej) a’ köz bátorság, boldogság és nyugodalom gyarapodása tekintetéből való szabadságnak eszközlésére igyekezik, a’ napló könyvbe béiktatíasson, nyilván óhajtja, ’s ha ezen alkalmaztatások el nem fogadtatnának, a’ kerületi szerkeztetést tellyesen elválalja. Komárom Vármegye’ 1-ső Követe: A’ jobbágyaknak földes uraikkal kötendő örökös szerződéssel leendő felszabadúlása hasznos és szükséges 1-ször a jobbágyokra, 2-szór a földes inra: 3-szor a’ Statusra nézve: A’ jobbágyra nézve